Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ősszel szűnhet meg a haláladó

[2008.08.06. 09:36]

A nagy őszi adóalkudozás része lehet az öröklési illeték eltörlésének kérdése, melyet az MDF vetett fel a tavasszal. A pártok május és június folyamán egyeztettek az ügyben, megállapodásra azonban nem került sor, így a párt nem terjesztette az Országgyűlés elé a törvényjavaslatot. A Világgazdaság szerint az MSZP a 2009-es adó- és járulékszabályok megszavazásáért cserébe felkínálhatja egyetértését.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Egyelőre eltérnek az álláspontok az öröklési illeték ügyében. Az MDF eredeti javaslata szerint 18 millió forint alatt törölték volna el a terhet az egyenes ági rokonok, a házastársak és a testvérek számára. Később ezt a határt megemelték 25 millióra, viszont az e feletti értékű ingatlanok esetében egységesen 10 százalékos illetéket állapítanának meg a jelenlegi 6–40 százalék között változó kulcsok helyett.

A Fidesz javaslati között ugyancsak 25 millió forintos limit szerepel az ingatlanok esetén, ugyanakkor az ingóságoknál 18 milliós összeget tartanának megfelelőnek. Az MSZP viszont a tavaszi ülésszak végén sokallta a 18 milliós határt is. A lapnak úgy nyilatkoztak: azt tudnák vállalni, hogy az első és a második öröklési fokot összevonnák, s ebben a kategóriában egy „méltányos” sávban biztosítanák az illetékmentességet. Az első fokot a gyermek, a házastárs, a szülő, valamint az eltartott szülő nélküli unoka jelenti, míg a második csoportot az unokák, a nagyszülők és a testvérek köre képezi.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok