Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Mégsem filmstúdió épül a mecseki szénbányában?

[2008.08.05. 09:44]

Miközben a Sas Tamás nevével fémjelzett Greenhill Filmstúdió a volt mecseki szénosztályozónál tervezett filmstúdiót felépíteni, a területre egy másik befektető foglalót tett le a közelmúltban – mondta el az MTI-nek a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója. A vevő már meg is kötötte az előszerződést a 7 hektáros terület megvásárlására.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A vételár 280 millió forint, melyből 48 millió forintot fizetett ki a beruházó, aki azt tervezi, hogy kómaközpontot építtet az ingatlanon. Filmstúdió csak akkor épülne Pécsett, ha ez a szerződés mégsem jönne létre, esetleg másik helyet találnak neki a közelben. Sas Tamásék egyébként 150 millió forintot ajánlottak a területért, azonban mint a vezérigazgató elmondta, érdemi megkeresésre nem került sor a vevő részéről.

A korábbi tervek szerint a filmstúdiót mintegy 2 milliárd forintból építették volna fel a mecseki szénbányák 7 hektáros területén. Felújításra került volna az egykori szénosztályozó és villamos üzem, de új kiszolgálóépületet is emeltek volna. A költségek felét magántőkéből és hitelből állták volna, míg a másik felét a Pólus program európai uniós és hazai forrásaiból.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek