HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Visszanyeri elveszett imázsát a Balaton

[2008.08.04. 09:08]

A gyakori nyári aszály és a tó ezzel járó látványos apadása után az elmúlt 1-2 évben a Balaton újból vonzó hazai célponttá vált. Mindez az ingatlanpiacon is meglátszik, habár a szakértők arra azért felhívják a figyelmet, hogy ingatlanboomról egyelőre nem beszélhetünk, mindössze arról van szó, hogy az eddigi kínálat könnyebben értékesíthetővé vált – olvasható a Magyar Hírlap mai cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az elmúlt időszakban az igények is megváltoztak, ugyanis most már nem feltétlenül az a fontos, hogy „közel legyünk a vízhez, hanem hogy rálássunk” – fogalmazott a lapnak nyilatkozva Kovács Tibor, az OC keszthelyi irodavezetője. Ez azt jeleneti, hogy az északi parton az olyan települések, mint Tihany, Balatonfüred vagy Vonyarcvashegy és Gyenesdiás térsége felvették a versenyt a déli parttal.

Mindamellett a piacon a túlkínálat jellemző, így óriási a verseny. Az árak tehát nem nőnek. Jellemző ugyanakkor, hogy hatalmas a szóródás: a négyzetméterárak 50 és 800 ezer forint között változnak településtől, elhelyezkedéstől és persze minőségtől függően.

Főként a magyarok körében vált felkapottá a Balaton, a vevők 85-90 százaléka magyar. Ennek oka lehet, hogy egyre nő a mobilitás – már nemcsak Budapestről, hanem Szegedről, Debrecenből vagy éppen Miskolcról is keresnek balatoni ingatlanokat –, ugyanakkor az emberek hosszabb nyaralások helyett inkább rövidebb szabadságokra mennek, melyre egy saját nyaraló a legmegfelelőbb.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak