|
Jön a szigor Pécsett? Még olcsó kiváltani egy parkolót
[2008.08.01. 15:17]
Toller László, Pécs egykori polgármestere a „beruházóbarát város” érdekében javasolta azt korábban, hogy a városban egységesen 100 ezer forint legyen egy parkolóhely megváltása. Kiváltani persze csak akkor lehet egy építkezés, átépítés során az országosan kötelezően előírt parkolóhelyek kialakítását, ha arra az adott ingatlan környékén nincs lehetőség.
A képviselők megszavazták a ma is érvényes rendeletet, pedig korábban arról volt szó, hogy a megváltás díját 1,5 millióról 3 millióra emelik Pécs belvárosában. Most a 2010-es EKF-év közeledte, illetve a tervezett pécsi magánberuházások miatt felmerült, hogy esetleg módosítják a sokat bírált rendeletet – írja a Dunántúli Napló.
A lap szerint sok befektető kíván élni az enyhe helyi jogszabály nyújtotta lehetőséggel, vagyis azzal, hogy a garázshelyek olcsó kiváltását választja inkább, s nem is tervez annyi parkolóval, mint amennyit építhetne. Egy parkoló ára ugyanis 2-3 millió forintba kerül. A város polgármestere, Tasnádi Péter elmondta, hogy a kérdést a jövő évi Pécsi Építési Szabályzat módosításakor vehetik elő, és azt valószínűleg meg is teszik.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




