|
Stég: az időtálló befektetés
[2008.08.01. 12:56]
Nagyon népszerűek a stégek a Szeged környéki vizeken. A Délmagyarország annak járt utána, hogy mennyibe kerülnek ezek tulajdonosaiknak, s milyen engedélyeket kell megszerezni építésükhöz.
Mint kiderült, nem olcsó egy ilyen stég: körülbelül 200 ezer forintot ér – mondta el a lapnak egy Tisza-parti stégjét idén felújító tulajdonos. Csupán a faanyag 100 ezer forintba kerül, amit persze aztán évente le kell festeni, 2 évente kicserélni a hordót, illetve a 2850 forintos használati díjat ki is kell fizetni.
Egy stég létesítéséhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság hajózási csoportjának engedélye is szükséges. Amennyiben a műszaki tervek rendben vannak, a tulajdonos, illetve a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság között létrejön egy parthasználati engedélyről szóló szerződés. Stég azonban legfeljebb csak 25 négyzetméteres lehet, s az engedély megszerzésének folyamata mintegy 2 hónapig tart. A gyálai Holt-Tiszára, illetve a 7,5 hektáros téglagyári tóra viszont csak a horgászegyesület tagjai kaphatnak engedélyt. Az ezeken a területeken található stégeket csak horgászatra lehet használni, hiszen tiltott a fürdőzés. Az atkai Holt-Tisza az egyik legnépszerűbb horgászhely, itt 40 stég található. Újat építeni már nem lehet, így a jelenlegieket adják-veszik 500 ezer és 1 millió forint közötti áron.
Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
|




