|
Gyurcsány nem költözik az Országházból
[2008.08.01. 09:22]
A kormányfő Parlamentből való kiköltözésének régóta dédelgetett terve is lekerült a napirendről, azzal párhuzamosan, hogy a kabinet lefújta az új kormányzati negyed megépítését – tudta meg a Népszava. Nem kerül tehát sor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épületének Miniszterelnöki Hivatallá történő átalakítására.
Veres János a hét elején a kormányzati negyed végelszámolásáról szóló jelentés kapcsán már jelezte: „az FVM épületével kapcsolatos átalakítás kérdése eldőlt. Nem kerül rá sor”. A miniszterelnök azonban nemcsak ebbe az épületbe nem költözik át, hanem máshová sem, marad a parlamentben.
A korábbi tervek szerint 2009-ig történt volna meg az Országházzal szemben álló FVM épületének teljes felújítása, s költözött volna be a miniszterelnök. Ebben az épületben tartották volna a tervek szerint a kormány üléseit és ott működött volna a Miniszterelnöki Hivatal is. A kormányzati negyed „megállításának” január 8-i bejelentésekor Budai Bernadett kormányszóvivő még úgy nyilatkozott, hogy az FVM felújítását a döntés nem érinti. Az FVM rekonstrukciójának leállításáról szóló döntés a lap szerint valószínűleg a február 27-i kormányülésen született meg. A két nappal később megjelenő kormányhatározatban ugyan meghagyták még a 2,36 milliárd forintos „felújítási” előirányzatot, ugyanakkor hatályon kívül helyezték az 1031/2007-es, az FVM átépítéséről rendelkező kormányhatározatot. A rekonstrukció előkészítésére és tervezésére 200 millió forintot szántak, ebből végül 15,6 millió forintot fizettek ki, de még további 33 millió forint kifizetése várható. Ebbe beletartozik felújítás tervezésével megbízott cég tervezési díja is.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





