|
Újabb gyár épül Balatonfűzfőn
[2008.07.31. 15:43]
Negyvenmilliárd forintos beruházással tejsavgyár építését tervezi Balatonfűzfőn a Nitrokémia Zrt. – hangzott el a cég fűzfői székházában a mai sajtótájékoztatón.
Amint az az [origo] beszámolójából kiderül, a műanyagok alapanyagául szolgáló tejsavat és politejsavat gyártó üzemet tíz hektáros területen tervezik megvalósítani 2012-re. Az üzem évi 100 ezer tonnányi nem étkezési búza felhasználásával 20 ezer tonna politejsav előállítására lesz képes – mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a helyszíni bejárást követő sajtótájékoztatón.
A miniszter elmondta azt is, hogy a termékdíjtörvény módosításánál javaslatot tesznek olyan pénzügyi alap létrehozására is, amely a technológiai átállás folyamatában támogatja a kis- és középvállalkozásokat. Bakonyi Árpád, a Nitrokémia Zrt. vezérigazgatója elmondása szerint az európai uniós és hazai pályázati támogatásból, illetve befektetői pénzekből kívánják a beruházást megvalósítani. Hozzátette: egy svájci cég is komoly érdeklődést mutat a fűzfői politejsavgyár létesítése iránt. A vezérigazgató szerint a befektetés megtérülési ideje 8,3 évre tehető, az új üzem éves árbevételeként pedig 23,5 milliárd forinttal számolnak.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





