|
Újabb gázáremelés: jönnek a magasabb összegű számlák
[2008.07.31. 11:07]
Hamarosan megérkeznek a földgázfelhasználókhoz az első olyan számlák, amelyek már a július elején tíz százalékkal megemelt árakat tartalmazzák. Szakértők szerint nem kerülhetőek el a sorozatos gázáremelések, miután meredeken drágul a világpiacon a földgáz ára, az országban felhasznált gázmennyiség 80 százaléka pedig importból származik – írja a Népszava Online.
Július elején átlagosan 9,9 százalékkal drágult a lakossági földgáz, a közüzemi végfelhasználói átlagár pedig 7,7 százalékkal növekedett. Az díjnövekedés egy közepes, 1660 köbméteres éves fogyasztású, ártámogatást igénybe nem vevő háztartásnak havonta mintegy 1540 forintos többletkiadást jelent. Laczó Sándor, az Égáz-Dégáz Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Gázipari Egyesülés elnöke a lapnak elmondta: most még nem érzik súlyos tehernek a felhasználók az árak növekedését, mivel a nyári hónapokban csak főzésre használják a földgázt a háztartások, fűtésre nem; így alacsony a fogyasztás. A téli hónapokban viszont erőteljesebben érezteti majd a hatását az év közepén végrehajtott árkorrekció, így elképzelhető, hogy akkor növekednek majd a szolgáltatók már most is milliárdos nagyságrendű kintlévőségei.
A szakember elmondta: ma már zökkenőmentesen képesek átállni a gázszolgáltatók az új díjszabásra. Az utóbbi időszakban ugyanis olyan számlázási rendszereket alakítottak ki, amelyek képesek rugalmasan kezelni a változásokat. A gázcégek ugyanis kénytelenek voltak modernizálni a rendszereiket az új gázár-támogatási rendszer tavalyi bevezetése, illetve a közelgő teljes gázpiacnyitás miatt is. Laczó Sándor arról is beszámolt, hogy a földgázszolgáltató társaságok már készülnek a gázpiac jövő év közepére várható liberalizációjára. Így a cégek várhatóan a különböző ügyfélcsoportoknak új tarifacsomagokat kínálnak majd. Az egyetemes szolgáltatók a jövő évtől szabadon dönthetnek arról, honnan szerzik be a földgázt, de komoly árversenyre mégsem lehet számítani a lakossági piacon, hiszen a beszerzési források erősen korlátozottak: kínálat híján csaknem azonos összegért vásárolják meg az energiahordozót. Sesztakov Borisz, az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) kommunikációs és külkapcsolati vezetője arról számolt be, hogy cégük ősztől új ügyfélkör felé szándékozik nyitni: ezentúl nemcsak interneten lehet majd szerződni a vállalattal.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





