Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Finnek veszik meg a magyar építőipari céget

[2008.07.29. 15:30]

Az ASA Építőipari Kft. magyarországi és romániai érdekeltségeit megvásárolta a Consolis csoporthoz tartozó, finnországi székhelyű Consolis Oy AB társaság – közölte az [origo]-val Varga József, az építőipari cég gazdasági ügyvezetője.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A 20 országban 130 gyárat fenntartó, finn tulajdonú, de belgiumi központú Consolis ugyanazon a területen működik, mint magyar versenytársa, az ASA. A finn vállalat forgalma azonban 1,4 milliárd euró, az ASA Építőipari Kft.-é pedig 2006-ban 10,83 milliárd forint volt. Az ASA fő szakterülete az előregyártott vasbeton vázszerkezetek tervezése, gyártása, helyszíni szerelése, illetve az iparipadló-építés és a generálkivitelezés. Az elmúlt években több mint 1,5 millió négyzetméternyi épületszerkezetet és mintegy 1,5 millió négyzetméter ipari padlót készített a magyar cég.

Az ASA-nak leányvállalatai és közösen irányított cégei vannak Romániában (ASA Cons Romania S.r.l.), illetve Ukrajnában és a Vajdaságban. Erdélyben Tordán működtetnek egy betonelemgyárat. Magyarországon a budapesti központ mellett Hódmezővásárhelyen van úgynevezett előregyártó üzemük. Ukrajnában más magyar cégekkel közösen működtetnek egy vállalatot, a 3 beton Kft.-t.
A Ziarul Financiar román gazdasági szaklap szerint az ASA román leányvállalatának forgalma 25 millió euró volt, ami a teljes cégcsoport árbevételéhez képest egynegyedes arány a lap szerint. A Consolis csoport korábban már érdeklődött egy bukaresti román cég, a Somaco iránt.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek