Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Békéscsaba: a garzonok mennek, a románok jönnek
Békés a Viharsarok

[2008.07.28. 16:40]

A kisebb lakások mennek jobban Békéscsabán, mert az ingatlanos szerint egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy nagyobb értékű ingatlant vásároljanak. Azok, akik megtehetnék, inkább a városszéli vagy az agglomerációban található, viszonylag olcsón kapható telekre építkeznek. Egyre több a román érdeklődő, aminek eredményeként az árak is feljebb mentek.


  « 1 2 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Ha a méret a lényeg

„Ahogy minden városban, Békéscsabán is a téglalakásokat keresik leginkább, abból is a kisebb méretű garzonok a legkapósabbak” – mondta Szucsik Gábor, a Szucsik Ingatlan és Hiteliroda képviseletében nyilatkozó szakember. Egy külvárosi lakótelepen található, tizedik emeleti panel négyzetmétere 140-160 ezer forintba kerül, de természetesen sok múlik a lakás állapotán – mondta Szucsik Gábor. A mindenütt népszerű téglalakások négyzetmétere átlagosan „egy húszassal kerül többe”, de ebből a típusból többnyire a garzonokat keresik. Ezt az ingatlanszakember az érdeklődők korlátozott anyagi lehetőségeivel magyarázta: „sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy 50-55 négyzetméteresnél nagyobb lakást vásároljanak.”

Lencse a szocialista gépezetben

Szucsik Gábor a legnépszerűbb környék kategóriában egyértelműen a Lencsési lakótelepet (hivatalos nevén József Attila lakótelep) jelölte meg tuti befutóként. A több mint 22 ezer ember lakhelyéül szolgáló területen többnyire panelesített technológiával épült négy- és tízemeletes házak terpeszkednek, de az új építésű társasházak, sorházak és a családi házak sem hiányoznak a palettáról. A népszerű környéken azért túlnyomórészt panelházakkal találkozni, de a zöldövezetekkel, játszóterekkel és saját művelődési házzal is rendelkező városrészen egyre kevésbé érezni a „szocialista városfejlesztési koncepció” hatásait.

Ecce Homo: Munkácsy (fotó: Réti Dóra)
További képek a galériában >>


Népszerű a belváros

Szívesen költöznek még – főként a vállalkozások – a Csaba Center és az Andrássy út közelébe, de a városközpont egyre népszerűbb az idősebb lakosok körében is. „Egyre több korosodó polgár dönt úgy, hogy a lakótelepi lakását egy csendesebb, belvárosi lakásra cseréli. Elsősorban a jobb közlekedési feltételek és a kényelem miatt határoznak a költözés mellett” – tette hozzá Szucsik Gábor. A Lencsési lakótelepen belül közkedvelt a Rezeda utca és az Attila utca.

Az országosan megfigyelhető tendenciákkal ellentétben az emberek Békéscsabán szeretnek a város szélén, vagy az agglomerációban építkezni. „A Békésen, Sarkadon, vagy Újkígyóson épült házakat olcsón vásárolt telkekre húzzák fel a tulajdonosok, így több pénz marad a kivitelezésre” – mondta Szucsik Gábor. Míg egy Békéscsaba határában, vagy azon túl található, nem közműves telek négyzetmétere 500 forintba, addig az ugyanezekkel a koordinátákkal rendelkező, közművesített telek 1500 forintba kerül. Ha valaki nem a város mellett, hanem a város szívében szeretne építkezni, annak jóval borsosabb árat kell megfizetnie. „Egy belvárosi telek négyzetmétere – például a Csaba Center közelében – 20 ezer forintot ér” – mondta a szakértő.


  « 1 2 »  

Szóljon hozzá a cikkhez az utolsó oldalon!

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok