Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Egymilliárd eurónyi magyar tőke Romániában

[2008.07.28. 10:42]

Románia továbbra is az egyik legkedveltebb célpontja azoknak a hazai vállalatoknak, amelyek a külföldi terjeszkedésben látják növekedésük egyik útját – szerepel a Világgazdaság Online összeállításában.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A napokban megjelent romániai statisztika szerint ez év első öt hónapjában a második legaktívabbak voltak a megalapított új cégek számát illetően: az összesen 1,9 milliárd euró tőkével bejegyzett 5600 közös vállalkozás közül 129 magyar érdekeltségű volt. A magyar eredetű, vegyes vállalati formában megvalósított tőkebefektetések értéke hivatalosan egyébként mintegy 350 millió euró, ám ez a szám nem tartalmazza az újra befektetett nyereséget, a végrehajtott tőkeemeléseket és a terveket sem. Például korábbi hírek szerint a TriGranit mintegy hárommilliárd euró értékű fejlesztést tervez végrehajtani az elkövetkező években Romániában.

A magyarok egyébként már a rendszerváltást követő években kezdték felfedezni a szomszédos országban rejlő üzleti lehetőségeket. A sok kicsit később követték a közepes, majd a nagyvállalatok is: nem véletlen, hogy a térségben multicéggé nőtt magyar társaságok szinte mindegyike jelen van ma már Romániában is. Ilyen az OTP, a Mol, a Magyar Telekom, a Richter Gedeon, a Fornetti, a Danubius Hotels vagy éppen a TriGranit.

Mind gyakoribb, hogy a vállalkozások Erdélyen túl is keresnek lehetőségeket. Elsősorban a dinamikus romániai fejlődés jelenti a vonzerőt a menet közben az EU-hoz csatlakozott országban, s ez a fizetőképes keresletet is növeli, vagyis a piaci lehetőségeket is bővíti. Ugyanilyen súlyú a kedvező adópolitika, valamint a bürokrácia felszámolására tett lépések. Romániában 2005 óta egységes, 16 százalékos a személyi jövedelemadó, a társasági és osztalékadó, valamint az árfolyamnyereség-adó kulcsa. Még az átlagosnál is vonzóbbá vált egyébként az ország az építőipari cégek számára, az ágazat ugyanis évi 30 százalékkal nő.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek