HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Áfaemelést fontolgat Gyurcsány

[2008.07.25. 08:57]

Az adórendszer átalakításának lehetőségeiről tanácskoznak a kormány érintett miniszterei és az MSZP-frakció, illetve munkacsoport vezetői. Mindezt szigorú titoktartása mellett teszik, ennek ellenére kiderült, hogy a differenciált áfaemelés lehetősége is szóba került, habár végleges forgatókönyvet még nem dolgoztak ki. A 4 százalékos szolidaritási adót viszont biztosan eltörlik – számolt be a Népszabadság.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az adórendszer tervezett átalakításának mozgástere mintegy 300-400 milliárd forint a pénzügyminiszter számításai szerint. Mivel ezt a plafont magasabbra igyekeznek tolni, mind gyakrabban kerül szóba a fogyasztási adók esetleges megemelése. A lap úgy tudja, hogy az első, keddi tanácskozáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyebek mellett arról beszélt: differenciált áfaemeléssel növelhetőek lennének azok a bevételek, amelyek az adóátrendezés mozgásterét számottevően bővítenék.

Egységes emelésről azonban nincs szó: a szociálisan érzékeny területeken (ilyen az energia) megmaradna a 20 százalékos forgalmi adó, a többi területen azonban visszaemelnék azt a 25 százalékos kulcsra. A lap belső forrásai szerint nagyobb a támogatottsága a jövedékiadó-emelésnek, az üzemanyag kivételével, amelynek ára már így is az egekbe szökött.

A Fidesz még július elején ismertette álláspontját adóügyekben. Ekkor vetette fel a párt, hogy a benzin jövedéki adóját a mostani 103,5 forintról 90,5 forintra kell mérsékelni, az alapvető élelmiszerek, valamint a távhő áfáját 20-ról 5 százalékra. A kormány számításai szerint ez 318 milliárd forintos bevételkiesést okozna.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak