Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Annyiba kerül a parkolás Budapest belvárosában, mint New Yorkban

[2008.07.24. 10:29]

Egyelőre Budapesten az irodaházakban a parkolóhelyek sokkal inkább hiánycikknek számítanak, mint feleslegnek. A díjszabás kialakításánál a fejlesztők a telek elhelyezkedését (és ebből adódóan annak értékét) és a mélyépítés költségét veszik figyelembe. Jelenleg egyébként az árak olyan magasak, hogy Budapest belvárosában nagyjából annyiért parkolhatunk, mint New Yorkban vagy Washingtonban – derült ki a Colliers tanulmányából.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A mélygarázsépítéseknek ugyanúgy meg kell térülniük, mint az irodaépítéseknek – magyarázta Saly Miklós, a Colliers Magyarország Kft. irodadivíziójának társigazgatója. Előfordulhat az is, hogy egy nagy bérlő messze nem visz el annyi parkolót, amennyi neki járna, ebben az esetben a fejlesztőnek külön fejfájást okozhat, hogy az üresen maradó helyeket miként adja bérbe. Ilyenkor szokták egy-egy irodaház mélygarázsát megnyitni a nagyközönség számára, vagy a környékbeli irodák bérlői számára. Ez persze már biztonsági kérdéseket is feszeget, de általánosságban elmondható, hogy az irodaházakban a parkolóhelyek sokkal inkább hiánycikknek számítanak, mint feleslegnek.

A parkolási díjak a gazdasági stagnálás ellenére világszerte növekednek, immár ötödik éve. Az átlagos értékeket tekintve a legdrágábban Amerika és Kanada városaiban parkolnak az autósok. A legmagasabb parkolási díjakat azonban a vizsgált összes város közül Londonban szedik (68,07 US dollár/nap, 1 166,87 US dollár/hónap). A gazdasági elemzők várakozásai szerint azonban az elkövetkezendő hónapok lassulása már a munkaerőpiacon is megrázkódtatásokat fog okozni, melynek következtében csökkenhetnek a parkolási díjak.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok