Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Egymilliárd forintos beruházás Tolna megyében
Szarvasbőgés idején

[2008.07.16. 13:47]

Jövőre összesen 6,1 millió dollár összköltséggel kezdődik meg a Duna gemenci holtágának újjáélesztése – írja a Tolna Megyei Online.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Závoczky Szabolcs, a területileg illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója elmondta: az úgynevezett revitalizációs programot a Világbank 4,9 millió dollárral támogatja, ehhez a környezetvédelmi minisztérium önrészként 1,2 millió dollárt tesz hozzá. Ez összesen körülbelül egymilliárd forint.

A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága egyébként már 2001-ben benyújtotta pályázatát a Világbank alapjához. A mintegy 20 ezer hektárnyi hullámtéri terület vízügyi helyreállítása során kotrásokra, zsilipépítésekre, kövezésekre és a folyamszabályozó művek átépítésére kerül sor.

Tolna megyében Szekszárdtól Bátáig mindenütt zajlanak majd a munkák, már ahol a Gemenc húzódik – nyilatkozta az igazgató. A környező településekre különösebb közvetlen hatást nem gyakorol a beruházás, hiszen a gátakon belül folyik a munka. Ha minden a terv szerint halad, akkor 2011-ig befejeződik a holtág revitalizációja.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok