Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Evások figyelem: hétfőn határidő, de napközben még lehet trükközni!
Óvakodj az APEH-től

[2008.07.13. 22:48]

Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak július 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel a július 12.-i határidő szombatra esik.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Ők már jól jártak

Május végéig 41,5 milliárd forint evabevételt könyvelt el a költségvetés. A költségvetésben az év egészére 168,7 milliárd forintos eva-előirányzat szerepel. A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal kevesebb evát, 152,8 milliárdot fizettek be a vállalkozók a költségvetésbe, ebből decemberben 43,8 milliárdot. A múlt év első öt hónapjában 36,2 milliárd forint eva érkezett be az adóhivatalhoz.

Az eva „karrierje” lényegében töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka. Az egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyeknek vagy akiknek éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot.

Számon tartják
Számon tartják
Fotó: Neubauer Rudolf


Az evások viszont nem

12,5 százalékkal kevesebb bevétel maradt a fordítottan áfázó evásoknál Ruszin Zsolt adószakértő szerint. A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének budapesti elnöke szerint nincs szó tévedésről, hiszen ha azt nézzük, hogy az evás válalkozóknak az összes bevételük után kellett 25 százalék adót fizetniük a kiszámlázott (áfával megfejelt) összegből (példának okáért 120 forintból) akkor a vállalkozóknál csak 90 forint maradt. Január elsejétől azonban ha a vállalkozás fordítottan kezdett el áfázni, akkor már nem számíthatja fel az áfát, vagyis a bevételei 20 százalékkal csökkentek(100 forint), ami után ha kifizették a 25 százalékos adót, akkor a korábbi 90 helyett „csak” 75 forint maradt.

Az APEH az építési vállalkozók evaalanyiságát eddig sem nézte jó szemmel, hiszen elviekben pont ebben az ágazatban jelentős mértékű anyag- és egyéb költségnek kellene felhalmozódniuk. Ha nem volt megtakarítás, akkor az rendre színlelt szerződéses foglalkoztatást takarhatott. Ritka volt az olyan eset, hogy az építési vállalkozó valósan tudott alacsony költséghányad mellett működni, és az eva megérte számára (ilyen például a villanyszerelő, a földmérő). Az ő számukra azonban a jogalkotó „alaposan betette az ajtót”, és jelenleg nem mutat kiutat, kivéve, ha módosítják a jogszabályt.

Jogszabályi probléma

Az adószakértő szerint mindemellett óriási hiba történt. Míg ugyanis az áfatörvény 142. §-ának megfogalmazása az ingatlan szót helyezi a középpontba, a törvény alapjául szolgáló EU-irányelv (2006. november 28.-i 2006/112/EK) az építési tevékenységre helyezi a hangsúlyt: építési szolgáltatások, ideértve az ingatlanhoz kapcsolódó javítási, tisztítási, karbantartási, átalakítási és bontási szolgáltatásokat, valamint a 14. cikk (3) bekezdése értelmében termékértékesítésnek minősülő építési munkák átadását. Más tehát a kiindulási alap.

Az irányelv azt próbálta elérni, hogy az építés-szerelést végző nehogy ki tudjon bújni a fordított adózás alól. A magyar jogszabály-előkészítő Pénzügyminisztérium viszont megváltoztatta a hivatkozási alapot azzal, hogy az ingatlan jóval tágabb fogalmát használta. Erre az irányelv szerint nincs is mód. Az irányelv szerint csak az építtetéshez kapcsolódó szolgáltatásokra lenne kötelező a fordított áfa. Vagyis például a professzionális takarítási tevékenységre nem.

Drága kiskapu

Az evások tavaly december elseje és huszadika között dönthettek arról, hogy az idén is akarnak-e ebben az adózói körben maradni, tehát ha későn tudták meg, hogy fordított adózók lettek, már nem tudnak változtatni. Az adószakértő szerint viszont van egy kiskapu: ha megszüntetik a bankszámlájukat, és ezt bejelentik az APEH-nál, akkor felfüggesztethetik az evaalanyiságukat (másnap újra megnyitható a bankszámla).

Vagyis még mindig dönthetnek úgy, hogy ha minden így marad, akkor nem kérnek belőle tovább. Kérdés persze, hogy megteszik-e ezt a lépést, hiszen a 120 forintból megmaradó 75 még mindig kedvezőbb lehet, mint ha vállalják egy nem evás vállalkozás minden terhét.

JL

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok