|
Most nem érdemes devizahitelt felvenni
[2008.07.09. 16:10]
Elsősorban azok örülhetnek most a forint erősödésének, akik korábban gyenge forint mellett vettek fel devizahitelt, hiszen törlesztőrészleteik most csökkennek. A legjobban ugyan az euróadósok jártak, azonban a svájci frankhoz képest is erős a forint. Nem érdemes viszont most devizahitelt felvenni.
Az elemzők szerint ugyanis a forint hamarosan visszatérhet a korábbi ársávjába. Mivel most az eurót 240 forintért veszik általában a bankok, egy 255-265 forintos szintre visszatérő árfolyam hatására minden eurón legalább 15 forintot veszít az adós, ami havi szinten 6255 forintos pluszkiadást jelent.
Mészáros József, az OTP győri igazgatóságának vezetője azt javasolta, hogy a jelenlegi helyzetben a devizahitelt inkább előtörlesztené, s forintban adósodna el. Mindamellett ez a lépés elsősorban csak azon ügyfeleknek ajánlott, akik a pénzpiaci mozgásokat is nyomon tudják követni, illetve némi elszántságot igényel az is, hogy az egyszer már aláírt több száz oldalas szerződés helyett újat kössenek. A lap még felhívja a figyelmet arra is, hogy hitelfelvételnél lényeges szempont a valamikori euróbevezetés Magyarországon. Ennek időpontja persze igencsak bizonytalan, de ekkortól az euró/forint árfolyam nem változhat. Megszűnnek az átváltással járó költségek is, hiszen attól kezdve euróban kell fizetni a hiteleket. Kérdéses ebben az esetben, hogy milyen lesz a csatlakozási árfolyam, mivel egy kedvezőtlen árfolyamrögzítés miatt állandósulhatnak a magasabb törlesztőrészletek.
h i r d e t é s
|





