|
100-150 ezres átlagos viharkár az elmúlt napokban
[2008.07.09. 09:45]
„A július 7-i vihar után a bejelentések száma már a háromezerhez közelít” – mondta el a Magyar Hírlapnak Horváth Andrea, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese. A telefonhívások alapján a társaság becslése szerint az átlagos viharkár a 100-150 ezer forintot is eléri lakásonként, így a kifizetésük félmilliárd forint is lehet – olvasható a Magyar Hírlap mai cikkében.
A hétfői felhőszakadás sok helyen a tetőket tette tönkre, a víz a pincéket öntötte el, míg a villámcsapások az elektromos készülékeket rongálták meg. A biztosítóknál a tegnapi napon is égtek a vonalak. Kisebb, néhány 10 ezer forintos károk esetében lehetőség van a gyors kárrendezésre, mivel ilyenkor a biztosítók nem végeznek teljes körű felmérést az ingatlanon. Milliós károknál viszont felmérik az épület műszaki tartalmát és az építőanyagok minőségét is, illetve a kifizetendő összeg megállapításához az adott térség munkadíjait is bekalkulálják.
A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarországi ingatlanoknak csak mintegy kétharmada biztosított, míg nyugaton az arány gyakorlatilag eléri a 100 százalékot. Ráadásul jellemző az alulbiztosítás is, amikor a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget. Az ügyfelek ugyanis a biztosítási díj csökkentése érdekében kisebb értéket közölnek. Ezen túl lényeges szempont az infláció az értékkövetés miatt, különösen olyan országokban, ahol gyorsan emelkednek az árak. Az értékkövetésre azért van szükség, hogy az árak növekedése miatt megugró helyreállítási költségeket a későbbiekben is fedezni tudja a biztosítás. A Groupama Biztosítónál például csak értékkövető biztosítást lehet kötni, de az ügyfél bármikor módosíthatja a szerződésben szereplő értékeket, díjakat.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





