Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Augusztustól megint nő a rezsi

[2008.07.09. 08:48]

5,5 százalékkal emelkednek a hődíjak a fővárosban augusztus 1-jétől mind a lakossági, mind pedig az egyéb fogyasztók számára – döntöttek a tegnapi napon a Főtáv Zrt. igazgatósági ülésén. Az alapdíjak azonban nem változnak. Az áremelkedés mintegy 800 forintos többletköltséget jelent egy átlagos méretű lakás esetében – tudta meg a Napi Gazdaság Balog Róbert szóvivőtől.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A távhő árának emelkedését a földgáz drágulása indokolja, az energiahordozó ára ugyanis 10 százalékkal növekedett július 1-jétől. Ez pedig némi késéssel ugyan, de megjelenik a távfűtés és a központi meleg víz árában is. A távfűtéses lakásokban élők először szeptemberben találkoznak majd a számlákban az újabb áremelkedéssel. A távfűtés és a meleg víz költsége ezzel éves szinten, átlagos lakás esetén eléri a 260 ezer forintot.

Legutóbb május 1-jén került sor a távfűtés árának emelésére, mégpedig a lakosság számára 4,7 és 6,1 százalék közötti mértékben. A tavalyi fűtési szezon során viszont összesen 42 százalékos drágulásra került sor.

A következő földgázáremelés október 1-jén várható, melynek mértékét szakértők 10-15 százalékra becsülik. Mint a lap fogalmazott: ez távfűtésre nézve azt jelenti, hogy éppen karácsonyi ajándékként kapják meg a lakótelepeken élők az újabb drágulást tartalmazó számlát. Budapesten 240 ezer, míg vidéken 650 ezer háztartásban fűtenek távhővel.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok