|
Ősztől megszűnhet a TEÁOR cégjegyzék-nyilvántartás!
Az ingatlanközvetítőknek eddig sem kellett aggódniuk
[2008.07.07. 14:33]
Bár a január 1-jétől megváltozott tevékenységi ágazati osztályozási rendszer (TEÁOR) kódjainak átsorolására fél év haladékot kaptak a cégek, az óra már ketyeg. A szakértő szerint azonban nincs értelme fáradni; ősztől akár meg is szűnhet a cégjegyzékes átsorolási kötelezettség.
Elveszünk a részletekben?
Az év elején az Európai Parlament és Tanács 1893/2006/EK rendelete alapján megváltoztatott tevékenységi besorolásokat az adminisztratív nyilvántartásokban július 1. helyett 2008. december 31-ig kell átvezetni, azaz a Cégbíróság után az APEH is fél év haladékot adott. Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint az időpont kitolására azért volt szükség, mert az eredeti határidő a vállalkozók jelentős hányada számára nem volt tartható. Az átsorolások megvalósítását jelentősen megnehezíti az a tény, hogy a TEÁOR ’08 és szakmakód ’08 jegyzékek struktúrája számos pontban eltér az eddigitől, valamint sokkal részletesebb is annál. Ennek köszönhető, hogy körülbelül 350 ezer vállalkozást és magánszemélyt csak megkérdezésük útján lehet helyesen újrasorolni. Azon több mint 1,2 millió adózónak, akiknél csak a szám változott meg, de a struktúra nem, az APEH, illetve a Cégbíróság automatikusan elvégezte az átsorolást. A Cégbíróság szerint már nem kell sietni A szerencsések közé tartoznak az ingatlanközvetítők, akiknél mindössze a szám változott 7031-ről 6831-re, a tevékenységkör struktúrája azonban a régi maradt. TEÁOR-kódjukat tehát a jogszabály értelmében a Cégbíróság január 1-jén hivatalból módosította. Az átfordítás azonban nemcsak a jelentős TEÁOR-struktúramódosításon átesett kiskereskedőknek vagy mezőgazdasági-termelőknek okoz problémát, hanem magának a Cégbíróságnak is. „Úgy számoltuk, hogy csak ebben a hónapban körülbelül 7.500 cégbejegyzési kérelem érkezik majd a szokásos 2.500 helyett. Egyszerűen képtelenség, hogy ugyanannyi munkatárssal kell kiállni a rohamot, mint amennyivel a mindennapi munkánkat végezzük” – panaszkodott lapunknak dr. Szira Éva, a Cégbíróság gazdasági kollégiumvezetője. „Értelmetlennek tartom a bejegyzési kötelezettséget, ráadásul sehol Európában nem szükséges feltüntetni a TEÁOR-számot a cégjegyzékben. Az is előfordulhat, hogy szeptemberben vagy októberben meg fogják szüntetni ezt a kötelezettséget, így aki eddig nem módosíttatta TEÁOR-számát a Cégbíróságnál, az most már ne siessen vele” – javasolja dr. Szira Éva. A módosítás egyébként díj- és illetékmentes, de az akár 50 ezer forintot is elérő ügyvédi munkadíj megkerülhetetlen. Félmillió forint marad a késők zsebében Tímár Zoltán, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szóvivője lapunknak elmondta, hogy „a tárca valóban tervbe vette annak felülvizsgálatát, hogy szükség van-e a tevékenységi kört érintő TEÁOR kód feltüntetésére a cégjegyzékben, ez azonban – különös tekintettel arra, hogy más hivatalokkal való egyeztetés szükségessége is felmerül, így elsősorban a Központi Statisztikai Hivatallal, illetve az APEH-hel – még további előzetes vizsgálatokat igényel.”. Azok ugyanis, akik adószámmal rendelkeznek, valamint az egyéni vállalkozók, illetve azok a társaságok, akik a létesítő okiratban fel nem tüntetett tevékenységi körrel rendelkeznek, az APEH-nak tartoznak bejelentési kötelezettséggel. R. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője szerint a július 1-i határidőt nem módosíthatta a miniszteri rendelet, hiszen az APEH törvényben meghatározott feladatait így nem lehet felülírni. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy december 31-ig nem róják ki az akár 500 ezer forintot is elérő bírságot azokra, akik még nem vezették át az új TEÁOR-számokat. Az adatmódosító lapot a könyvelőknek kell kiállítani, a módosítás természetesen náluk is igazgatási szolgáltatási díj- és illetékmentes. Az egyéni vállalkozóknak viszont az okmányirodát is fel kell felkeresniük, továbbá ki kell cseréltetni vállalkozói igazolványukat is. Tavaly 3,6 milliárd hiányzott az ingatlanosok adójából Annak ellenére, hogy a jelenlegi probléma nem érinti közvetlenül az ingatlanközvetítőket, az adó- és könyvelési ügyekben továbbra is a maximális pontosság ajánlott. Kelli Dóra, az APEH sajtóosztályának munkatársa elmondta, hogy 2007-ben kiemelt céljaik közt szerepelt az ingatlanügynöki és ingatlanközvetítői tevékenységet végzők ellenőrzése. Ennek oka, hogy jövedelmezőségük 50 százalékkal kevesebb volt az egyes térségekre, gazdálkodási formákra tekintettel megállapított jövedelmezőségi mutatók értékénél. „A terület jogi szabályozása ráadásul nem teljes körű, és ezek a tisztázatlan körülmények lehetőséget teremtenek a jogkövető magatartás alóli kibújásra. A vizsgálatok elsősorban az ügyletek dokumentáltságának szabályszerűségére, a bevételek teljeskörűségére, a költségelszámolások jogszerűségére irányultak. Számszerűsített adatok szerint az ingatlanügynöki, ingatlanközvetítői tevékenységet végző adózók körében 2007-ben elvégzett 707 adóellenőrzés mintegy fele, 350 vizsgálat zárult adókülönbözet megállapításával, összesen 3,6 milliárd forint értékben” – tudta meg lapunk az APEH-től. Daczi Dóra
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek:
|





