|
Szocpol-rémtörténetek B-A-Z megyéből
Tehetséges maffiózók, tehetetlen önkormányzatok
[2008.07.02. 19:29]
Az utóbbi hónapok legképtelenebb lakásépítési kedvezménnyel való visszaélései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történtek. A megélhetési célú gyermeknemzés vagy a szocpol elherdálása nem új keletű jelenség – az viszont, hogy társasházak épüljenek az igénylőktől maffiamódszerekkel kicsikart támogatásból, igen.
Derékba tört életek „A rendőrség vélelme szerint az ötgyermekes apa azért vetette magát a vonat elé, mert miután jelzáloghitelt vetettek fel vele a házára, elvették a pénzt, s kilátástalan adósságspirálba került” – mondta lapunknak Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa. Ez a tragédia kellett ahhoz, hogy az év elején külön erre a célra létrehozott nyomozócsoport a lakásépítési kedvezménnyel, köznyelven szocpollal visszaélő hat bűnöző nyomára bukkanjon, akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. „Korábban is kapott a rendőrség információkat, de a két, illetve négy főből álló csoportokat e sajnálatos eset kapcsán sikerült csak felderíteni. Ráadásul az is valószínűsíthető, hogy további 2-3 környékbeli tragédia, például egy idős férfi önakasztása, egy fiatalember nyomtalan eltűnése, valamint a postásnő öngyilkossága is a szocpollal történő visszaélésekhez köthető – magyarázta Dobi a Taktaközben történt eseményeket. A bűnözőket rokoni szálak fűzik össze, melyek reményeink szerint még tovább vezetnek, így újabb nyomozati cselekmények és őrizetbe vételek várhatók.” A helybeliek szerint azonban a szocpol-visszaélések piacát gyorsan újraosztották a letartóztatásokat követően, így valószínűsíthető, hogy végleges megoldást csak a jogszabály-módosítás hozna.
Mélyszegénység (illusztráció)
Fotó: Neubauer RudolfPatyomkin-falvak szocpolból A mostanában az újságok címoldalán szereplő, a szociális segélyek folyósítását közmunkához kötni kívánó Monokon egy „építési vállalkozó” négylakásos társasházakat húzott fel abból a pénzből, melyhez a csak papíron tulajdonos családok lakásépítési kedvezmény keretében jutottak. A félig kész épületek akár egy nap alatt visszabonthatóak lennének, hiszen nem tartalmaznak értékes építőanyagot, de még habarcsot sem. A műszaki ellenőrt pedig, aki nem akarta kiadni a szakvéleményt, életveszélyesen megfenyegették. Tiszalúcon szintén tucatnyi olyan fantomház található, melyeket vélhetően az állami támogatás kinyerésének céljából építettek fel. A Taktakenézen hasonló módszerrel felhúzott lakatlan építmények építési engedélyét pedig úgy adták ki az önkormányzat illetékesei, hogy nem jártak a helyszínen, s pusztán a műszaki vezető véleményére alapoztak. A taktakenézi díszletházakba bejegyzett tulajdonosok többsége egyébként Ózdon és környékén, többek között a Hétes-telepen él, ahol a családok 90 százaléka már felvette a szocpolt, de sem a lassan lakhatatlan állapotú házakból álló telepen, sem máshol nem építkeztek belőle.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





