Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Székházvásárlási láz tört ki a szakszervezeteken

[2008.07.02. 10:34]

Míg korábban a szakszervezetek sorban adták el székházaikat, addig most egyre több szerez új épületet magának. Néhány hete a Liga költözött egy városligeti volt követségi épületbe, pár napja pedig a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetséggel közösen szintén ezen a környéken talált magának egy volt követségi épületet.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az MKKSZ az egykori holland nagykövetség épületét vásárolja meg a zuglói Abonyi utcában – tudta meg a Népszabadság. A 400 négyzetméteres ingatlantért 1,7 millió eurót (400 millió forintot) fizet, s várhatóan már novemberben költözhetnek. Azért is vásárolta a 2 szakszervezet közösen az ingatlant, mivel egyesülni akarnak.

A vásárlást egy VIII. kerületi, Puskin utcai épületnek az eladásából finanszírozzák a szervezetek. Ezt az épületet 1883-ban még a fővárosi főtisztviselők téglajegyeiből építettek, s az elmúlt több mint száz évben mindig is közszolgálati célokat szolgált. Az épületben több szakszervezet is lakott társbérletben, hiszen 5 szintes és 4 ezer négyzetméteres. 3 éve 600 millió forintért értékesítették.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint van értelme a Robin Hood - adónak?
Igen, mert így 340 ezer otthonban havonta 1150 Ft-tal kevesebbet kell majd fizetni a távhőért
Igen, mert a szociálisan rászorulók 2184 Ft/gigajoule-os havi támogatásban részesülnek majd
Igen, mert ne mi, vagy az állam, hanem az energiaszektor fizesse meg a gázdrágulásokat
Igen, mert így inkább a nagyfogyasztók fognak többet fizetni, s nem mi
Nincs, mert inkább a távhő áfáját kellett volna csökkenteni
Nincs, mert a megadóztatni kívánt energiaszektor úgyis ráterheli a 8%-os különbséget a fogyasztókra
Nincs, mert az államnak kötelessége anyagilag támogatnia a távfűtést fizető állampolgárait
Nem érdekelnek a távfűtéses lakásokban élők gondjai