HUF hírek
Rekordszinten a svájci frank
A forint folytatta gyengülését a pénteki kereskedésben, a svájci frank a 183-hoz közelít.
[2010.03.19. 16:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Szálloda lenne a Vöröskereszt székházából?

[2008.07.02. 09:35]

Már 6 éve felmerült az ötlet, hogy a Vöröskereszt meglehetősen elhanyagolt állapotú Arany János utcai székházát fel kellene újítani. Lehetségesnek tartották, hogy a szervezet eladja ezt az ingatlant, s egy kisebb, jobb épületbe költözik. Az elképzelésekből azonban azóta sem lett semmi, csak újabb ötletek merültek fel, legalábbis a Blikk szerint.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lap a birtokába jutott dokumentumok alapján arról számolt be, hogy az egyik verzió szerint múzeumot, szűrőközpontot alakítanak ki az épületben, míg egy másik variáció arról szól, hogy csak egy szintet tartana meg az épületben a Vöröskereszt, a többit átépítenék szállodává.

Czimbalmos Ágnes, a Vöröskereszt volt főigazgatója úgy nyilatkozott a lapnak, hogy amikor ő a szervezethez került, akkor „már folyamatban volt egy erre vonatkozó építési terv készítése”. Mint mondta, elétettek egy szerződéstervezetet, de mivel kérésére sem írásos megrendelőt, sem felkérést nem tudtak bemutatni, nem írta alá a szerződést.

A szerződés arról szólt volna, hogy egy cég 12 millió forintért elkészített volna a székház új terveit. Az összeg egy részét adományként maga a cég állta volna. A pályázatra egyébként jelentkezett 2 külföldi és 1 magyar társaság is, azonban nem történt előrelépés az ügyben. Nem derült ki pontosan Csaba Dezső, a Vöröskereszt székházügyi bizottságának tagjának szavaiból sem, hogy miként is áll az ügy, mivel annak részletei nem nyilvánosak, s végeleges döntés sincs a székházról.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak