|
100 milliárdnyi beruházás veszhet a Balatonnál?
[2008.07.02. 08:56]
100 milliárd forint értékű beruházás indítása csúszhat el a Balatonnál, mivel amíg a Balaton-törvényt nem hirdetik ki, közel félszáz, a tó kiemelt üdülőkörzetébe tartozó háttértelepülésen nem lehet jogerős építési engedélyt kiadni a csatornahálózat hiánya miatt – derült ki a Napi Gazdaság mai cikkéből. A Balaton-törvényt hétfőn küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Sólyom László köztársasági elnök.
A lap emlékeztetett arra, hogy Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke nemrég úgy nyilatkozott: a szervezetnek jelenleg mintegy 800, a Balaton térségébe tervezett fejlesztésről van információja. Ezeknek azonban legalább harmada a jelenleg még részben-egészben csatornázatlan településeken, illetve azok határában valósulna meg.
A nyugat-balatoni térségben és a Káli-medencében például 600 hektárnyi területet szeretnének belterületbe vonni, mivel magyar, ír, olasz, spanyol és izraeli befektetők építenének itt üdülőfalut, nyári bobpályát, lovardát és szállodát is. A beruházások értéke megközelíti a 40-45 milliárd forintot. Vannak olyan projektek, melyeknél már a tervek is elkészültek, sőt a vendégeket is szervezik jövő nyárra. Ráadásul amennyiben a beruházásokat sikerülne megvalósítani, így az azokból származó adóbevételekből a csekély saját erővel rendelkező önkormányzatok képesek lehetnének a csatornázási program felgyorsítására is.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





