|
Újabb épületeket adott el az önkormányzat a Király utcában
[2008.07.01. 10:22]
Három klasszicista házat adott el a napokban a Király utcában a VII. kerület az Autóker egyik kft.-jének – számolt be mai cikkében a Népszabadság. Értékesítésükre egyszer már sor került 2005-ben, azonban az ingatlanokat akkor megvásárló cég 2 éven belül sem tudott megegyezni a lakókkal a kiköltözésről, megfelelő csereingatlant vagy kártérítést ajánlva.
Így aztán az önkormányzat új pályázatot írt ki, melynek nyertese a Király Development Kft. lett. A cég összesen 1,7 milliárd forintot költ a 3 ingatlan megszerzésére, melyből 600 millió forintot a kerület kap, míg a többiből kártalanítják a kiköltözendő bérlőket.
A lap szerint elsősorban az kérdéses, hogy az épp most készülő kerületi műemléki kezelési terv mit enged majd meg a beruházónak, mit tehet a házak udvaraival. Biztos pontnak látszik, hogy a történelmi telekszerkezet miatt egybenyitni nem lehet őket, viszont az utca felőli épületrészeknek meg kell maradniuk. Ezek mindegyike ugyanis idősebb 160 évesnél, s a legöregebb 200 éves. A középső, a 27-es számú ház esetén biztos nem marad meg az udvari körszárny, hiszen nem azonos korú az utca felőli résszel. A 25-ös számú ház legutóbb az illegális lakásfoglalók miatt került az újságokba, akik miatt a hátsó udvart elfalazták. Várhatóan ennek helyére is új beépítés kerül. Az önkormányzat egyébként további eladásokról is döntött, így a 11., 15., 21., 49., 55. szám alatti ingatlanokat is értékesíti, azonban nem a befektetőknek, hanem a lakóknak.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|





