|
A határidő lejárt: hol az elszámolás a kormányzati negyedről?
[2008.07.01. 09:01]
A kormány június 30-ig köteles tételesen beszámolni az Országgyűlésnek a kormányzati negyed projekt eddig elvégzett munkálatairól és kiadásairól, illetve a fennmaradt kötelezettségvállalásokról. Az országgyűlési határozat szövegezése e tekintetben nagyon pontos – hívta fel a figyelmet Bencze Izabella jogász, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.
A lap utánajárt annak, hogy mi a helyzet az elszámolással. A Pénzügyminisztériumban tegnap kora délután még azt közölték, hogy nem kapták kézhez. Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője viszont jelezte, hogy még a hétfői nap folyamán megküldik a pénzügyi tárcának a beszámolót. Budai Bernadett kormányszóvivő ehhez annyit tett hozzá, hogy amint a szaktárca áttekinti a jelentést, a kormány elé terjeszti.
A Fidesz is sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol Cser-Palkovics András helyettes szóvivő is a június 30-i határidőre hívta fel a figyelmet. Szerinte egyébként a kormány mintegy 10 milliárd forintot költött a meg nem valósult kormányzati negyedre. Tételesen felsorolta, hogy 8,5 milliárd forintból vásároltak telket, 533 millió forintot költöttek szakértői és ügyvédi díjakra, 100 milliót pedig személyi kiadásokra, és még az idén is körülbelül 300 millió forint szerződéses pénzt fizettek ki. A kormányzati negyed tervpályázatának nyertesével sem számolt el sem a PM, sem a vagyonkezelő. A Janesch Péter és a japán Kengo Kuma építészek által vezetett tervezőiroda már december óta várja járandóságát. Eddig csupán a győztes pályaműért járó 20 millió forintot kapták meg. Szerződésük egyelőre még érvényben van, várhatóan közös megegyezéssel szüntetik azt meg – mondta el a lapnak Janesch Péter.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|





