Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Budaörsre költözött a Kürt
Közösségi élet és új munkahelyek

[2008.06.29. 19:35]

„Minden adott volt ahhoz, hogy a másfél milliárd forintunkat úgy költsük el, hogy közben jól is érezzük magunkat”


  « 1 2 »  

A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s


Szép környezet, bíztató fogadtatás


És miért pont Budaörs? „Amikor a budaörsi jegyző megkeresett, majd megismertem a polgármestert és a hivatal többi munkatársát, eszembe jutott egy száz évvel ezelőtti történet. Észak-Karolinában az Amerikai Egyesült Államokban a Wright fivérek, akik a repülés úttörői, találtak egy helyet, amit kedvezőnek tartottak arra, hogy ott alapítsák meg a vállalkozásukat. Meg is keresték az önkormányzat vezetőjét, aki azt mondta, hogy ő azért van itt, hogy minden egyes kezdeményezést támogasson, mert az Egyesült Államoknak ez a fő üzenete. És nekem tavaly Budaörsön ugyanez volt az élményem, hogy de jó, az itteniek támogatásával a Kürt is megmutathatja, hogy tud repülni. Természetesen átvitt értelemben.”

A Kürt 4000 négyzetméter területet vásárolt meg egybefüggően, és további 2600 négyzetmétert ezen túl, az Őszirózsa utca másik oldalán. A helyszín kiválasztásánál döntő volt, hogy szép a környezet, jó a közlekedési kapcsolat és nem utolsó sorban az is, hogy a szomszédban sportcentrum van. „A régi épületünkben nekünk kellett szaunát, uszodát, relaxációhoz helyiségeket kialakítani, itt azonban ezt szolgáltatásként igénybe vehetjük. Ami azért fontos, mert a Kürt tevékenységében az informatikai katasztrófa elhárítása nem köthető napi 8 órához, akkor kell a munkatársainknak helyt állniuk, amikor az ügyfélnél a probléma adódik. Ezért, mint munkáltatónak, biztosítanunk kell, hogy a szünetekben, anélkül, hogy haza kellene a dolgozónak mennie, pihenhessen, feltöltődhessen.”

A beruházás első ütemében a Kürt 4000 négyzetméteres épülete készült el, amit később egy újabb, 1600 négyzetméteres követhet majd. De már ez az első is több mint kétszer akkora hasznos helyiséggel rendelkezik, mint amekkorában voltak. Így az első években, azzal együtt, hogy helyet biztosíthatnak akár azoknak a szervezeteknek is, amelyekben a Kürt csak partner, egészen biztosan bérbe is adják az irodák egy részét. „Mire ide költöztünk, az idén tavasszal, mi magunk lettünk vagy százhúszan, és az épület mintegy háromszáz embert kényelmesen be tud fogadni.”

Az új székház
Az új székház


Közösségi programok

Egy új vállalkozás a város életében többek között egy új adófizetőt és új munkahelyeket teremt. A Kürt esetében se csak a különleges szakértelmet igénylő informatikusokra gondoljunk, hanem a létesítményt kiszolgáló személyzetre is. És a négyezer négyzetméteren belül természetesen vannak közösségi és szociális helyiségek is, és ami a város szempontjából külön fontos: van benne egy nagy színházterem. A terem elsősorban értelemszerűen a Kürt saját céljait szolgálja, kiválóan alkalmas például szakmai konferenciák megtartására, illetve a munkatársak összehozására céges rendezvényeken, hogy a vállalat méretének a növekedése ellenére ismerjék egymást, tudják a másikról, ki mit csinál.

Ugyanakkor a Kürt teljesen nyitott arra, hogy a terem ajtaját akár kulturális, akár más szabadidős programokra, a helyiek, a lakosság előtt is kitárja. Mint Kürti Sándor hangsúlyozza, az épület egyébként nagyon szigorú biztonsági rendszerét is úgy terveztették meg, hogy a legfölső szinten a nagyterembe, ilyen közösségi programokon egyszerűen beléptethessék a vendégeket.

A szomszédok vendéglátása a Kürtnél egyébként nem újdonság. Budán, ahonnan elköltöztek, gyümölcséréskor minden évben meginvitálták a környéken élőket a kertjükbe egy bográcsozásra, ahol a dolgozóik a helyiekkel beszélgethetnek, együtt mulatnak. A zenét pedig az utóbbi években a Kürt saját dolgozóiból álló zenekara biztosítja, merthogy az is van nekik.

„Tisztában vagyunk vele, hogy egy cég működése forgalommal, a szomszédok számára kellemetlenséggel járhat. De egészen más ezt tudomásul venniük, ha ismernek minket, ha tudják, mivel foglalkozunk, mintha nem. Budaörsön is ugyanezt szeretnénk az itt élőknek üzenni: számunkra nagyon fontos, hogy mind a dolgozóink, mind a környéken élők jól érezzék magukat.”

  « 1 2 »  

Kardos Rita

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok