[2008.06.26. 17:16]

– A települési főépítészek tudnának tenni valamit az elhibázott, a településképbe nem illő épületek ellen?

– Hogyne. A tervtanácsi rendszer akkurátusan ki van gondolva. A 2006 decemberében megszületett tervtanácsi kormányrendelet meghatározza, hogy mely terveket kell a Központi Műszaki-Építészeti Tervtanácshoz, melyeket a regionális és melyeket a települési tervtanácshoz benyújtani. Ezeknek a tanácsoknak az országos, a regionális vagy a települési főépítész az elnöke. Ha pedig valamelyik település nem működtet ilyen tervtanácsot, akkor a Magyar Építész Kamara helyi szervezete látja el ezt az állami feladatot, hiszen a kamara olyan szakmai szervezet, ami állami feladat átvételére is jogosult; ezért nem egyszerűen egyesület. A kamara szakmai felügyeletét is mi látjuk el.

– Itt van pl. a Dísz térre tervezett épületkiegészítés. Mi volt erről a tervtanács véleménye? Nem túl elütő abban a környezetben?

– Felvetődhetne az a kérdés is, hogy hogyan illik a középkori vári környezetbe egy Mária Terézia-kori kupolás épület. Amikor az Úri utcában a háború alatt leesett a házakról a vakolat, előkerültek az épületek reneszánsz, gótikus vagy román elemei. Régen nem volt olyan, hogy műemlék, és ha jött a szomszéd, hogy „öreg, hát nem szégyelled magad? Hát már rég nem a gótikus ablak a divat. Most jövök Bécsből, és mindenkinek barokk ablaka van” Akkor erre azt mondta a szomszéd, hogy „hú, hát tényleg. Nem tudsz egy jó kőművest?” Szóval a különböző építészeti korszakok egymás mellett élése egy élő városnak mindig is jellemzője volt.

Valamennyire természetesen elüt, de ennek is megvan a maga filozófiája, mert az az épület, ami ott megmaradt, szimbóluma mindannak a szenvedésnek, amit az épületek a Várban és a városban elszenvedtek – méltatlanul. Az épületek nem tehenek semmiről! Mégis az emberek néha azzal állnak bosszút, hogy felrobbantgatják egymás házát, meg Molotov-koktélt dobnak rá. Néhány hete voltam Szarajevóban: minden házon látszik, hogy harc volt-e ott, vagy csak azért szórták meg, hogy ne maradjon sértetlen. Csak azért, hogy kárt okozzanak.



Tehát az a kiegészítés, ami nem történelmi, nem illeszkedő jelleggel fejezi be és szimbolizálja a Honvédelmi Minisztérium hajdanvolt épületét, nem akarja elfeledtetni a múltat. Varsóban a németek a varsói felkelés büntetéseként minden házat mérnöki pontossággal leromboltak, a lengyelek pedig csak azért is, fényképek és régi tervek alapján minden házat mértani pontossággal visszaépítettek olyannak, amilyen volt, az utolsó kéményig és ablakocskáig. Ők okkal-joggal nem akartak emlékezni még így sem. Nálunk az utolsó épületrom mementószerű kiegészítésével figyelmeztetni akarja az embereket, hogy itt szörnyű sorsa volt az épületeknek is.

– Amiről most beszélünk, az már a stílus- és ízlésformálás, mint feladat.

– Igen, csak a modern építészet sokszor úgy van a közízléssel, mint a zeneszerető emberek Bartók zenéjével. Keletkezése korában kevesen értették, szerették. Csakhogy amíg a zenével megteheti az ember, hogy nem hallgatja, addig egy épülettel nem teheti meg, hogy nem néz rá, vagy nem megy bele, pláne ha az egy középület. Mindazonáltal nagy csapdája a szakmánknak, hogy még a képzett építészeknek is gyakran teljesen ellenkező ítélete van ugyanarról a dologról. Van, akinek tetszik a Dózsa György úton az az irodaház, (amit egyesek szerint azért kellett azzal a dróttal körültekerni, hogy szét ne hulljon), de van, akinek nem. Tudjuk, hogy bonyolult épület: pl. nincs két egyforma üvegeleme, viszont hátul beázik... Mégis van, aki ez előtt borul le; nekem is tetszik.

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek