|
Összeomlás közelében az áramellátás: alábecsülték az igényeket
Thunderstruck
[2008.06.25. 09:05]
Már-már az összeomlás közelébe került a hazai áramellátás a villamosenergia-kereskedők felelőtlen tervezése miatt: mintegy 10 százalékkal, egy tiszántúlnyi terület áramigényével becsülték alul a fogyasztást – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság. Miközben eddig arról szóltak a hírek, hogy megfelelő tartalék van a rendszerben, a lap szerint kérdéses, hogy a jelenlegi kánikulai napokban vajon képesek leszünk-e valamennyi biztonsági kockázat kivédésére.
A tervekből mintegy 700 megawatt teljesítmény hiányzik. A Mavir Zrt. ezt ugyan rendelkezésre tudja bocsátani, azonban ezek a tartalékok nem a jelentős tervezési hibák kiegyenlítésére, hanem műszaki zavarok esetére szolgálnak – mondta el a lapnak Kapás Mihály, a társaság diszpécserszolgálatának vezetője. Az pedig a villamosenergia-szállítások elszámolásakor napokon belül kiderül, hogy pontosan mely egyetemes szolgáltatók, illetve szabadpiaci kereskedők számolták el magukat. Retorziót velük szemben azonban a Mavir nem alkalmazhat.
A korábbi várakozások szerint az idei évben 2 százalékkal nőtt volna az áramigény, míg tavaly 5 százalékos volt az emelkedés. A napokban az energiaigény 6200 megawatt körül alakul. A klímák teljesítményigény-többlete a nyári napi csúcsfogyasztás környékén 12–15 százalék között alakul, s bár a munkaidő végén sok helyen kikapcsolják a légkondicionálókat, ekkortól indítják be a lakások klímaberendezéseit. Az ország villamosenergia-fogyasztásának csökkentésére 2 mód létezik: az egyik, amikor egyes nagyfogyasztók az alacsonyabb áramárért cserébe vállalták, hogy fogyasztásuk megszakítható, a másik pedig az, hogy a kisfogyasztók egy része 10-12 százalékkal alacsonyabb tarifáért cserébe elfogadja, hogy csúcsigény idején csökkentik az áramellátását. Utóbbi a nagyobb súlyú.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|





