Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
3 milliárd eurót ruháztak be eddig Kelet-Európában az ingatlanfejlesztők
Magyar minta

[2008.06.24. 16:46]

Budapestnek nemcsak a szomszédos fővárosokkal, hanem a kikötővárosokkal is versenyeznie kell.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Magyar minta

A nemzetközi Neocity Group és az Arlon Csoport legújabb közös közleménye szerint egyre több olyan ingatlanfejlesztő van Romániában, akik elsőként Magyarországon vetették meg lábukat, majd az itt összegyűjtött tapasztalatok alapján alakították ki hídfőállásaikat más kelet-európai országban.

Jó példa erre Románia, ahol a két cégcsoport most adta át Konstancában (Constanţa) a város legnagyobb üzletközpontját (City Park Mall), amelynek beruházási értéke 64,5 millió euró. Az ország második legnagyobb városában már csak azért is érdemes befektetni, mert itt van az egyik legnagyobb NATO támaszpont Romániában és évente 2,5 millió turista látogat el a Fekete-tenger partján található városba.

A turizmus mellett a város logisztikai elhelyezkedése is komoly befektetőket vonzhat az itteni ingatlanpiacra. A kommunista érában sokáig azt tervezgették, hogy ez a város lesz „Kelet Rotterdamja”, ám ennek valószínűsége akkoriban igen csekély volt. Most egyre több logisztikai szakértő véli úgy, hogy a román kikötő lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő város Kelet-Európában. A másik két fejlődő kikötői város Koper (Szlovénia)és a horvátországi Fiume (Rijeka) lehet – olvasható a közleményben.



Visszaesések

A közlemény rámutat arra is, hogy a nagy kikötői városok ingatlanpiaci boomját a korábban Magyarországon lezajlott lakóparki, iroda- és áruház-építési lázhoz lehet hasonlítani. Ezeken a területeken ilyen típusú ingatlanokból még kevés áll rendelkezésre, ezért azokat gyorsabban és nagyobb profittal lehet eladni.

Az elemzés kitér arra is, hogy az ingatlanpiaci befektetések világszerte visszaestek 2008 első negyedévében. Ez alól csak Kelet-Európa kivétel, ahol a befektetések összege meghaladta a 3 milliárd eurós szintet. A már említett kikötői városok mellett a tőke főként a fővárosokba áramlott, mint például Moszkva, Prága, Varsó. Itt a hozamok kb. másfélszeresei azoknak a befektetéseknek, mint amelyeket például Bécsben valósítanak meg.

Ugyanakkor Szili Balázs, a két cégcsoport által létrehozott Natura Projects elnevezésű beruházási csoport magyar piacokért felelős igazgatója hozzátette, a hazai piacon is el lehet érni hasonló hozamokat, ám ehhez ma már az átlagnál jobb minőségű ingatlanokat kell építeni a „tömegtermékek helyett”. Ezek a lakóparkok nagyobb befektetéssel is járnak.

Jó példa erre a tízmilliárd forint beruházással épülő Forest Hill Natura lakópark, amely a zöldre vágyó magyaroknak kínál minőségi ingatlanokat. Itt a lakónegyed mindössze 25 százalékát építik be, nagyobb részén pedig parkot alakítanak ki. A csillaghegyi lakópark első ütemében 92 lakás készül el várhatóan 2009 elejére.

Éskovács Péter

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok