|
Távfűtés: keresi a megoldást az MSZP
[2008.06.24. 08:48]
A távhőár kompenzációjának módjáról, illetve a költségek csökkentéseinek lehetőségeiről tárgyal a mai napon az MSZP-frakció. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy több javaslat is fut, ám úgy tudni, hogy a kormány az – egyebek mellett a Főtáv által is támogatott – áfacsökkentési megoldást elvetette.
Korábban volt arról szó, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a távfűtést csak 5 százalékos áfa terhelné, szemben a jelenlegi 20 százalékkal. Úgy tűnik azonban, hogy ezt nem támogatja a kormányzat, inkább egy olyan technikát alkalmazna, mellyel más módon érné el a 15 százalékpontos árcsökkenést.
A Főtáv ugyanakkor jónak tartaná, ha a Budapesten 240 ezer, országosan pedig 650 ezer családot érintő távfűtés támogatása áfacsökkentés révén lenne elérhető, esetleg alanyi jogon járna. Ugyancsak szeretnék elérni a távhőszolgáltatás nemzetgazdasági szintű környezetvédelmi és energiatakarékossági hasznának elismerését – mondta el a lapnak Balog Róbert szóvivő. A Fővárosi Közgyűlés is felvetett már korábban több javaslatot is, így az áfacsökkentés lehetőségét, a kompenzációt, vagy a lakásonkénti költségmegosztás támogatási keretének a növelése. Mindezek egyenként is olcsóbbá tennék a távhőt, azonban együttes alkalmazásuk mérsékelné jelentősen a fogyasztói terheket.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|





