[2008.06.23. 15:39]

– Netán e végtelen szerénység miatt nem lettél alkalmas felnőttként a színészi pályára?

– Egyáltalán nem vagyok színészalkat, nekem az azért ment könnyen gyerekként, mert olyan voltam, mint a szerepeim. Ha az egyéniségemtől eltérő szerepet kellett megformálnom, az már nehezebben ment. Persze megoldottam, de igazán jól azok a szerepek sikerültek, amik az én kis vicces karakteremre voltak kitalálva.

– Tehát ha ma felkérne valaki, hogy játssz el egy Berkes Gábor nevű zeneszerzőt… Náray Tamás is játszott már divatdiktátort.

– Berkest talán még el tudnám játszani. De ki akar ilyen filmet?

– Aha! Szóval Te nem hiszel a bulvárban!

– Nem, sőt már az elején tudatosan leépítettem ezt a vonalat, s így nem is szerepelek a bulvársajtóban. Ez az interjú nagyon jó, mert arról beszélünk, hogy mi van velem. De a bulvárban nem a tartalom a lényeg, az egy termékről szól, a megélhetés a fontos.

– És Te erre nem szorulsz rá…

– Nem erről van szó. Én egyszerűen nem ilyen világra szocializálódtam a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején. Akkor még tényleg csak az a számított, hogy ki mennyire jó zenész vagy énekes. Ma rengeteg olyan sztár van, aki a bulvársajtónak köszönhetően méltatlanul lett ismert, és rengeteg tehetséges ember veszett el azért, mert nem engedelmeskedett a bulvár törvényeinek.

– Pedig sokan gondolják, hogy a mai popzene arculatát igencsak meghatározta Berkes Gábor, méghozzá olyan dalokkal is, melyeket a bulvársajtó által favorizált sztároknak, például Mr. Ricknek, Krisz Rudinak, vagy a Baby Sistersnek írtál…

– Én mindegyik munkámra büszke vagyok. Persze leginkább az Első Emeletre, a Rapülőkre, meg az Emberekre, amit Miller Zoltánnal csináltunk. Zolit Magyarország egyik legjobb énekesének tartom. Egyébként két éve újra volt Rapülők koncert, nemrég pedig az Első Emelet is színpadra lépett.

– Hűséges típusnak tűnsz…de a filmvígjátékokhoz mégis hűtlen lettél!

– Valóban, úgy alakult, hogy a Hippolyt, az Apám beájulna, az Egy szoknya, egy nadrág és Az egy bolond százat csinál után az Eszter hagyatéka zenéjének megírására kértek fel, ami nagy megtiszteltetés volt. Ez a fajta klasszikusabb zenei világ egyébként közelebb áll hozzám, lírai alkat vagyok. Szerettem csinálni, remélem kapok még ilyen munkákat. A film- és reklámzeneírás mellett van egy label cégem is, ami kizárólag művészeti dolgokkal foglakozik, hangfelvételeket készítünk. A menedzseri, szervezési munkákat végző cégemből már vagy kilenc éve kiszálltam, és ezen a területen vissza is vonultam.

– No de azért producerkedsz. Nem túlzás egy kicsit, hogy a magyar zene ünnepének titulálod a Popdarálót?

– Nem, mert azt gondolom, hogy csak magyar dalok ilyen mennyiségben a tévében még soha nem hangzottak el. A hatvanas évek zenéjétől a mai slágerekig több mint 300 szám került a műsorba, és igazán jó dalokról van szó. Kaptunk persze kritikákat, leggyakrabban azt, hogy a versenyzők hallgathatatlanul rosszul énekelnek, de ez nem énekverseny. Amit mi elterveztünk a műsorral kapcsolatban, azt sikerült is megvalósítani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ősszel újra indul a Popdaráló, és újabb három hónapot gyártunk le.

– Még azt meséld el, hogy lettél Guinness-rekorder?

– Nos az én szerepem igazán csekély volt, én csak egy dalt írtam, amit több ezer újbudai gyerek énekelt el. A rekord sikerült, és hatalmas élmény volt nekem is. Szakadt az eső, hideg volt, a gyerekek viszont olyan helyesek voltak, a lelkesedésük a rossz körülmények ellenére is töretlennek bizonyult. Szerintem ez az a fajta program, ami ma kicsit hiányzik a fiatalok életéből: több százan vagy több ezren összeállni, és valami értelmeset csinálni. Például egy ehhez hasonló, jó kis koncertet!

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:

nyomtatóbarát változat | ajánlás ismerősnek