Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Terjeszkedni akar Hódmezővásárhely

[2008.06.20. 13:40]

A város hosszú távú fejlesztési koncepciójával foglalkozott a tegnapi rendkívüli közgyűlés Hódmezővásárhelyen. Mint kiderült, a város lakóövezete Kishomok felé terjeszkedhet, de az uralkodó szélirány miatt az északi részen szükség lesz erdőtelepítésre. Szintén szerepel a tervekben oktatási, szociális intézmények, valamint a sportlétesítmények fejlesztése is.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Nem feledkeztek meg azonban a kerékpárút-hálózatról, parkolóházak, mélygarázsok építéséről sem. Ezen túl szükség lesz 250-300 új szociális lakás építésére, valamint a több mint 110 éves polgármesteri hivatal (fűtésrendszer, tetőszerkezet) renoválására. A koncepció kiemelt része a belváros rehabilitációja, a Tornyai Program.

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia 3 programja közé tartozik a Petőfi Sándor Művelődési Központ és környékének megújítása, de a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program is. Ezek 1,5-1,5 milliárd forintba kerülhetnek. A Tornyai első ütemében a múzeum, a görögkeleti templom és az ógimnázium újulna meg. A június végéig benyújtandó pályázatról, valamint a város hosszú távú fejlesztési terveiről egyhangúlag döntött a közgyűlés.

Szavaztak azonban a panelprogram és az egycsatornás gyűjtőkémények felújításának támogatásáról, valamint arról is, hogy szélerőművek épüljenek Batidától 4,5 kilométerre délre – olvasható a Délmagyarország cikkében.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek