|
A lakásvásárlóknak jobban kellene figyelniük
[2008.06.20. 10:56]
A fogyasztók legértékesebb vagyontárgya a lakás, így fontos lenne felhívni figyelmüket arra, hogy vásárláskor nagyobb gondossággal járjanak el, hívjanak szakembert és kérjenek garanciát is – hívta fel a figyelmet Fegyverneki Sándor főépítész az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának ülésén. Itt elhangzott az is, hogy nem elegendő a vállalkozások magatartásának megváltozása, hanem szükség lenne a fogyasztók nagyobb odafigyelésére is, hiszen sok a probléma az építőipari szolgáltatásokkal. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) is számtalan panasz érkezik a kivitelezési problémák miatt, a hatósági beavatkozás lehetősége azonban csekély, mivel magánjogi szerződésekről van szó. Ezeknél általában hosszadalmas bírósági eljárásra kerül sor, pedig jobb lenne ezeket peren kívül, rövidebb eljárással megoldani.
Kiderült az is, hogy alapvető problémák jellemzik az építőanyag-kereskedelmet is, így a például a parketták közelmúltban végzett vizsgálata 79 százalékban kifogással zárult. Gyakran hiányzik a megfelelőségi nyilatkozat vagy a beépítési útmutató. Nem ismeri vagy nem akarja ismerni ráadásul a jótállási szabályokat sok kereskedő.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||






