[2008.06.13. 19:37]

A tanyák kialakulása

Ha a magyar tanyavilágot vesszük szemügyre, akkor e települési forma legtipikusabb képviselői Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd városok külterületeihez kötődnek. A Duna-Tisza közén elnyúló kiskunsági Homokhátság területén jelentek és maradtak meg tömegesen, itt található ma is a legtöbb tanya Magyarországon.

A tanya először csupán ideiglenes szállásként szolgált a falusi ember számára, ahol a kihajtott állatokat télen is tarthatta, aztán mikor az állattartáshoz kapcsolódó növénytermesztési munkák is beindultak, állandó jelenlétre volt szükség. A tanya tehát olyan szórvány, amelynek lakói az anyatelepülésről költöztek ki a határba. „Ingatlanos” megközelítéssel pedig a tanya az épületcsoport (lakóépület, gazdasági épület stb.) és az azonos helyrajzi szám alatt hozzá tartozó föld együttese.



Virágkoruk a 19-20. század fordulójára tehető, amikor gazdálkodás céljából tömegesen települtek ki a külterületekre. 1940–60 között a földosztás után még közel negyedmillió ember élt Bács-Kiskun megye tanyáin, aztán számuk az 1946–86 között érvényben lévő külterületi építési tilalom és a nagyüzemesítés következtében rohamosan csökkenni kezdett. A szocialista rendszer nem nézte jó szemmel a törvény szeme előtt „láthatatlan” világot, amit nehéz volt ellenőrizni, egyfajta individualista „csökevénynek” tartották. A tanyák elnéptelenedése az 1960–70-es években gyorsult fel, a Klebelsberg Kunó által elindított népiskolák felszámolása felgyorsította ezt a folyamatot.

Bárth János az alábbi tanyatípusokat különbözteti meg:

• elhagyott tanyák, tanyaromok,
• külterületi vállalkozások telephelyei,
• élő gazdatanyák,
• öreg gazdák elöregedett tanyái,
• kevés földű vagy föld nélküli mezőgazdasági munkavállaló rétegek kis tanyái,
• szegények, elesettek, a társadalom perifériáján élők tanyái, lumpentanyák,
• gazdasági telephely szerepű, másodlagosan tartozék tanyák,
• üdülőtanyák.