Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
A rendőrség nyomoz a szegedi sportingatlanügyben

[2008.06.13. 14:46]

Szegedi ingatlanügyben indított eljárást hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A Délmagyarország beszámolója szerint az eljárás nem csak a Szeol-pályát érinti, a Szeol-pálya mellett a vasutas sportegyesület (SZVSE) pályáját is. A jogügylet résztvevői az SZVSE, a Szeviép cégcsoport és a szegedi önkormányzat.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Nógrádi Tibor, az Együtt a szegedi labdarúgásért civil szervezet képviselője a lapnak elmondta, hogy az ORFK, a Közigazgatási Hivatal, a Versenyhivatal, a miniszterelnök, Bajnai Gordon miniszter és Orbán Viktor pártelnök volt a címzettje a bejelentésünknek. Ez valóban bejelentésként, s nem feljelentésként kell érteni – hangsúlyozta. A hatóságoktól azt várják, hogy állapítsák meg a történtek törvényes vagy
Az ügy
A Szeviép a Vasutas Sport Egyesület 2012-ig nem elidegeníthető telkét akarta megvenni. A hírTV szerint a szocialista városvezetés úgy segítette volna az üzletet, hogy a cégnek eladja a Tisza-parti stadiont, amit később a Szeviép elcserélhetett volna a telekre. Tavaly decemberben közbeszerzést írtak ki, melyre egyedül a Szeviép jelentkezett. A televízió szerint az alpolgármester a tender kiírása előtt már tisztában volt a befektetői szándékkal.
törvénytelen voltát. Az is kiderült Nógrádi szavaiból, hogy a Versenyhivataltól kaptak már választ. Eszerint a pályáztatás befolyásolásának tilalma sérült a szegedi ingatlantörténetben.

A hírTV az ügy kapcsán úgy vélekedett, hogy „nem a város sportlétesítmény-fejlesztési koncepciójához kerestek befektetőt, hanem a befektető igényéhez alakították a koncepciót”. Szentgyörgyi Pál alpolgármester szerint viszont ez nem így van, hiszen akkor az önkormányzat pályázati kiírása azonos lett volna a befektető és a SZVSE közötti szerződés tartalmával, azonban egyetlen pontjában sem volt azonos.

A Szeviép nem a kiírásnak, hanem a kettejük magánszerződésének megfelelő dokumentációt nyújtotta be, az önkormányzat ezért érvénytelenítette a pályázatot – magyarázta a polgármester. Szerinte az ügyben minden nyilvánosan és jogszerűen, a városi érdekek figyelembevételével zajlott, úgyhogy áll elébe a vizsgálatnak.

Értékelje a cikket!
  • 2.75 out of 5
  • *
  • *
  • *
  • *
  • *
Az olvasók eddigi értékelése: 2.8


Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint van értelme a 2009-től kötelezővé tett energia tanúsítványnak?
Kötelező? Azt sem tudom, hogy mi az!
Nincs. Csak pénzkidobás az egész
Még nincs, mert az EU ismét időbeli haladékot fog majd adni
Több információra volna szükségem a pontos válaszhoz
Igen, sőt fontos lenne minden energiafelhasználónak megismernie ezt az uniós direktívát!
Igen, de érdekelnének konkrét számítások is az otthonom/irodám esetében
Igen, de azért túl sokat nem szeretnék rákölteni az ingatlanomra
Igen, de szakmabeliként még nekem is segítségre volna szükségem