|
Megtévesztenek a bankok a lakáshitel-szerződéseikkel?
[2008.06.12. 12:35]
A lakáshitel-szerződések megkötése után a bankok egy része egyoldalúan és a fogyasztók számára hátrányosan módosítja a feltételeket – vélekedik az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. Egyes pénzintézetek például drasztikusan emelték az előtörlesztés díját, vagy tetszőlegesen új költségfajtákat vezettek be, például az úgynevezett végtörlesztési díjat.
A szervezet példaként megemlítette, hogy az egyik legnagyobb banknál a szerződésben szereplő 0 forint helyett új költségként bevezették a minimum 100 ezer forintos végtörlesztést a már több éve megkötött szerződésekre is. Egy másik pénzintézet, ahol kezdetben szintén ingyenes volt az elő- és a végtörlesztés, mindkettő díját 35 ezer forintra emelte.
A szervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy az általános szerződési feltételek mindezt lehetővé teszik. Szerinte a bankok súlyosan félrevezetik a fogyasztókat, ha szerződéskötéskor nem tájékoztatják őket teljes körűen, valamint elhitetik velük, hogy a futamidő előtti törlesztés nem jár plusz kiadással, a meglévő költségek nem emelkednek és nem lesznek újabb díjak. Az OFE ezért az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottságához, a Gazdasági Versenyhivatalhoz és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordul, de az évekig tartó bírósági pereskedéstől sem riad vissza.
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





