Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Árpa Attilát is átverték az ingatlancsalók

[2008.06.06. 13:55]

Ismert embereket, országgyűlési képviselőket is be tudott csapni a budapesti székhelyű Taylor West 2000 Zrt., mely ügyfeleinek olcsó lakást ígért. A cég több 100 millió forintot szedett ki ügyfelei zsebéből. Árpa Attila televíziós producert, s édesapját, Árpa Józsefet is több millió forinttal megkárosították – tudta meg a hvg.hu.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Taylor West azt ígérte ügyfeleinek, hogy 2-3 hét alatt a piaci ár 30-40 százalékáért szerez nekik lakást, melyeket bankok vettek vissza a nem fizető adósoktól. A céggel kapcsolatban állt a Welting Kft., mely valóban vásárolt a bankoktól ilyen lakásokat, melyeket aztán ingatlanközvetítő révén értékesítettek. 2006 augusztusában elvállalták, hogy a Taylor West 5-6 ügyfelének segítenek lakáshoz jutni, később azonban ebből tízzel több, majd 35 ügyfél lett.

A Welting számára ekkor derült ki, hogy a még nem is létező lakásokért a Taylor West 2000 emberei 1,5 milliós előlegeket szednek be. Szintén zavarta őket, hogy a piaci ár 30-40 százalékáért kínálják a lakásokat, míg legfeljebb 30-40 százalékkal olcsóbban tudták csak megszerezni nekik a lakást. Amikor megtudták, hogy rendőrségi eljárás indult a Taylor West ellen, felmondták a szerződést a céggel.

A lap úgy tudja, hogy a kár értéke megközelíti a 400 millió forintot, Az ügyben jelenleg folyik a nyomozás, az elsőrendű gyanúsított, Gyetván Sylvia előzetes letartóztatásban van. A lap megpróbálta elérni Árpáékat is. Árpa József a TV2 sajtóreferensével azt üzente, hogy a hírt nem cáfolja, de a folyamatban lévő büntetőeljárásra tekintettel többet nem akar nyilatkozni.

Hozzászólások
Hozzászólások száma: 1

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön a pénzügyi válság melyik vélt vagy valós főbb hatásától fél a legjobban?
Befagyasztják a béreket
Sokkal kisebb lesz a nyugdíjemelés mértéke
Csökken a bankok hitelezési aktivitása
A hitelhiány miatt csődbe mehetnek a kis- és a középvállalkozások
Jelentősen nőnek a banki kamatok
Az árfolyamváltozások miatt, arányaiban többet kell majd törleszteni
A PM csak 6 és nem 13 millió Ft-ig garantálja a betétek kifizetését
A kormány elhalasztja az adócsökkentést és az Új Tulajdonosi Programot
Ismét rész-, vagy teljes államosítás lesz
Felgyorsul az infláció, gyengül a Forint
A Budapesti Értéktőzsde lenullázódik vagy külföldi kézbe kerül
Vészesen csökken az ország devizatartaléka
Nem félek a válságtól. Most érdemes befektetni