Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Ősszel beindulhat a bezenyei kaszinó építése

[2008.06.06. 09:58]

Amennyiben nyár végére megkapja az építési engedélyt, úgy ősszel indulhat a bezenyei Euro Vegas első ütemének építése. Az amerikai és az ausztrál befektetők visszaléptek, így az egyetlen partner a Credit Suisse – mondta el a Kisalföldnek Alfred Supersberger, a kaszinóváros projektfejlesztési igazgatója, s egyben bemutatta a részletes terveket.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Az igazgató kifejtette, hogy tavaly októberben új struktúrát állítottak össze, miután az amerikai partner időközben Szingapúrban elnyert egy kaszinókoncessziót, s elképzeléseit inkább ott valósította meg. 3 hónappal később jelentkezett partnernek egy ausztrál cég, azonban 2007 augusztusára visszaléptek. Ezt követően döntöttek úgy, hogy maguk vállalják a fejlesztést.

Az első fázisban egy 316 szobás hotelt, egy 4 ezer főt befogadó konferenciatermet, éttermeket, termálfürdőt, bárokat, klubokat építenének 2010-ig. Április végén beadták a környezetvédelmi hatástanulmányt, s július végére lehet érvényes a bezenyei rendezési terv módosítása. Ebben azonban nem szerepel már a korábban emlegetett föld alá süllyesztése a vasútnak, illetve a Bezenyét Hegyeshalommal összekötő út is marad a helyén.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek