Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Az új építésű, panorámás lakásokat keresik a Balatonon

[2008.06.05. 09:39]

Habár a hagyományos nyaralók piaca sem pang már, jóval kisebb irántuk a kereslet, mint az új építésű ingatlanok iránt. Ezek is elsősorban akkor vonzóak a vevők számára, ha panorámás lakások, valamint a tó Budapesthez közelebb eső, frekventáltabb városaiban, főleg Siófokon, Balatonfüreden és Balatonlellén találhatók.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Megélénkült az ingatlanpiac a tó környékén, nagyon sok telek kelt el és számos építkezés kezdődött meg vagy vár engedélyezésre – mondta az InfoRádiónak Király György, a Hypo Alpe-Adria Leasing üzletág-igazgatója.

Sok vevő befektetési céllal vásárol ingatlant a Balatonnál, de akadnak olyanok is akik olyan helyet szeretnének, ahová elutazhatnak kikapcsolódni, ugyanakkor nem kívánnak a kert rendben tartásával foglalkozni. Ez a társasházak iránti keresletet fokozza, ezek négyzetméterenkénti ára 350 és 600 ezer forint között alakul az épület fekvésétől függően – tette hozzá az igazgató.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek