Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
„Becsődöltek” a balatoni kikötőfejlesztések

[2008.06.05. 09:18]

Míg korábban a kincstárnál akadtak el évekre a kikötőfejlesztésekre vonatkozó engedélykérelmek amiatt, mert új szabályozást dolgoztak ki a Balaton mederhasználatára, addig most az okoz majd leállást, hogy a kincstárat beolvasztják az idén január elsejétől felálló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-be. Emiatt több mint 40 balatoni engedélyezési kérelem ragadt bent – tudta meg a Népszabadság.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Évek óta nem működik, pár hónapja pedig szabályosan becsődölt a kikötőfejlesztések engedélyeztetési rendszere, ami fejlesztésellenes állapotokat idéz elő a Balatonnál – mondta Balázs Árpád, a tó körüli önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke a lapnak. A siófoki kikötő bővítési terveihez például már 10 éve nem sikerül vízjogi engedélyt szerezni.

A Balaton legtöbb vagyonkezelői joga, s így a mederbérleti szerződések jóváhagyása az MNV hatáskörébe került 2007-től. Az MNV viszont még nem módosította a korábban a vízügyi igazgatóság és a kincstár között létrejött vagyonkezelési szerződését, így tisztázatlanok a jogi viszonyok és kötelezettségek.

Az évtizedek óta rendezetlen és az állam számára hátrányos mederhasználati gyakorlaton már a tulajdonosi jogok korábbi gyakorlója, a kincstár is változtatni kívánt, de mivel 2007 őszén életbe lépett az új vagyontörvény, a korábban elkészült szerződésmintát módosítani kell. Erre heteken belül sor kerülhet, melynek kapcsán a legnagyobb vita várhatóan a mederhasználat piaci alapokra helyezett díjait kíséri majd – jelezte Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője.

A bérleti díjak borsosak: az eddig engedélyhez jutott négy balatoni beruházásról annyi tudható, hogy 0,5-2,5 millió forint közötti összeget kell évente befizetniük, de például a balatonfenyvesi kikötőberuházáshoz 3 éve engedélyekre váró Előny Kft. esetében az eredetileg kalkulált 1 millió forintos díj már 14 millió forintra kúszott fel. A vagyonkezelő és a vízügyi hatóság számításai szerint azonban míg a kikötők üzemeltetőinek évente 300 ezer-800 ezer forint közötti bevételük származik egy-egy vitorláshajóhelyből, addig a mederhasználati díj éves értéke hajónként átlagosan nem éri el az 50 ezer forintot.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok