Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Nyáron dőlnek majd a csúcsok

[2008.06.04. 09:35]

A légkondicionáló berendezések elterjedése miatt lassan kiegyenlítődik a téli és nyári csúcsigény. Tavaly júliusban regisztrálták a legnagyobb nyári fogyasztást, ez 6320 megawatt volt, ami az egyre melegebb időjárás és az új fogyasztó eszközök (klímák) számának növekedése miatt vélhetően az idén meg fog dőlni – derült ki a Napi Gazdaság cikkéből.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Míg a tavalyi csúcsfogyasztás 6602 megawattot ért el (novemberben), addig a magyarországi erőműpark teljes beépített kapacitása mintegy 8800 megawatt, amihez hozzájön még a 800-900 megawatt import. Ráadásul a szükséges kötelező tartalék a napi fogyasztáson felül 1350 megawatt, ezt pedig biztosítani is tudja a Mavir.

A szolgáltató várakozásai szerint a tendenciákat figyelembe véve 2-3 éven belül akár teljesen kiegyenlítődhet a téli és nyári energiafogyasztás, sőt ha hosszú ideig tart a kánikulai meleg, akkor meg is fordulhat a trend.

2006-ban egyébként decemberben regisztrálták a legnagyobb napi fogyasztást, ami valószínűleg a karácsonyi díszkivilágítás egyre jelentősebb elterjedésének köszönhető, s a tavaly novemberi csúcsot is az ünnepi fények felkapcsolása okozhatta a lap szerint.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok