|
Szerb makacsság? Baja szembe megy a piaci trenddel + videó
Vizek és ízek
[2008.06.02. 13:23]
Baján elsősorban a helyiek vásárolnak ingatlant, nem jellemző a külső területekről való beköltözés, más régiókból pedig még kevésbé keresik erre új otthonukat. Igaz, az utóbbi időben a helyiek költözési hajlama is visszaesett, s hiányoznak a nagyobb, ipari beruházások.
Az öntörvényű város Érezhetően csökkent az utóbbi időben az ingatlanforgalom Baján, főként a középkategóriás ingatlanoknál figyelhető meg ez a tendencia, elsősorban a lakótelepi lakások kereslete esett nagyon vissza. Ennek oka, hogy nehéz eladni a távfűtéses lakásokat, illetve a panelprogram során még felújításra nem került épületek ingatlanjait. Elsősorban a kisebb, egyedi fűtésű, 1-1 + félszobás téglalakásokra lenne igény, családi házakból is a kisebb, maximum 15 millió forintért kínált házakat veszik meg, de leginkább 10 millió forint körüli értékben keresnek kertes házat, s kifejezetten ritka, hogy efölött az árkategória fölött vásárolnának – összegzi röviden a település ingatlankeresleti szokásait a Házbazár Bt. értékesítési szakértője. Még mindig nagyon sok az új építésű ingatlanberuházás a városban, azonban ebben a kategóriában is a kisebb, 40-60 négyzetméter körüli ingatlanokat kedvelik a vásárlók, a 185-200 ezer forint per négyzetméterár az, ami az eladható kategóriának számít, efölött már nemigen van kereslet. Mivel elsősorban a kisebb ingatlanokat keresik, ezek közül az eladásra szántak száma véges, így az ingatlanközvetítőkhöz ezek közül is inkább a problémásabbak, az egyszobás garzonok, vagy a harmadik-negyedik emeleti, lift nélküli téglaházakban épült, nehezebben értékesíthető ingatlanok kerülnek – meséli tapasztalatait a Házbazár Bt. közvetítője – a többi, kevésbé macerás lakás hamar eladásra kerül a szabadpiacon. Get the Flash Player to see this player.
Sugovica és gyufatészta
Kedvelt a belváros, Bajaszentisvánt nem szeretik Baján is vannak szeretem-nemszeretem területek ingatlanértékesítés szempontjából. A belvárosi részek egyértelműen preferáltak, azonban van egy-egy városrész, amelyet nem igazán kedvelnek. De hogy ennek milyen konkrét okai vannak, azt nem tudnám megmagyarázni – fejtegeti a Házbazár Bt. szakembere. Bajaszentistvánra például nem nagyon költöznek az emberek. Ez a központtól kicsit messzebb, mintegy két kilométerre fekvő terület, de az egyes úton jól megközelíthető. Nemrég csatolták a városhoz, így megőrizte falusias hangulatát, ugyanakkor egy időben kifejezetten fejlesztési területnek számított, s számos új ingatlan épült ezen a részen, így nemigen magyarázható, miért tartozik az ilyen nehezen értékesíthető részek közé, holott itt valamivel alacsonyabbak is az árak. A kiscsabai városrész öt- hat évvel ezelőtt még mély fekvésű, vizes terület volt, azóta azonban megoldották a vízelvezetést, csatornázást – de meglehet, ennek ellenére még könnyen vizesedő területként él az itteniek fejében. A belvárosi ingatlanok kifejezetten keresettek, annak ellenére, hogy ezeknek az ára is magasabb. Az Alvégen, a Szentháromság tértől délre akár 5-15 százalékkal is drágábbak a lakások, ám mindig akad rájuk vevő. Az Elad-Lak Ingatlanközvetítő kínálatának tanúsága szerint a 2-2 + félszobás, harmadik-negyedik emeleti panelek ára 4,2-4,5 millió forint körül mozog az Újvárosi lakótelepen, Alvégen pedig nagyobb alapterületű, 60-80 négyzetméteres ingatlanok várnak új tulajdonosaikra, 11-12 millió forint körüli összegért. A nagyobb, tégla építésű, 3-5 szobás belvárosi lakásokért akár 15-16 millió forintot is elkérhetnek, 80-100 négyzetméter körüli, 3-4 lakóhelyiséggel rendelkező családi házakért mind a belvárosban, mind a külsőbb területeken elkérhetnek 17-20 millió forintot is, ám Alvégen kínálnak 28–40 millióért 130-200 négyzetméteres lakóterületű kertes házakat is.
Ajánlott linkek: Kapcsolódó cikkek: |





