|
Visszavásárol az állam egy részt a Hajógyári-szigetből
[2008.05.30. 11:38]
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács úgy döntött, mégiscsak szeretné állami tulajdonban tudni az Óbudai-(Hajógyári-) szigeten elterülő Hadrianus-palota romjait. Ennek tulajdonosa most az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft. Az ügylet azonban nem érinti az Álomsziget néven futó beruházást – olvasható a Népszabadság mai cikkében. Mint az MNV közölte, az 1,027 milliárd forintos vételár letétbe helyezéséről is döntöttek.
Tulajdonképpen más választása nem volt a vagyonkezelőnek, hiszen az egykori aquincumi helytartó palotája az állam kizárólagos tulajdonában tartandó műemlékek közé tartozik. Ugyanakkor ez a 7 hektáros terület része annak a 32 hektáros területnek, melyet még 2003-ban adott el az ÁPV Rt. 4,6 milliárd forintért.
Az adásvétel annak ellenére lezajlott, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a Hadrianus-palotát állami tulajdonban kellene tartani. Elérni azonban csak annyit tudott, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) 5 éves opciós jogot szerzett a terület visszavásárlására. Ez az opció jár le idén augusztus 4-én. A terület visszavásárlásával az állam nemcsak a Hadrianus-palota romjait szerzi vissza, hiszen ezen a területen áll az egykori hajógyár néhány műemlék épülete is. Felújításukat, de legalább állagmegóvásukat az államnak kellene viszont finanszírozni. Mivel a lap információi az opciós szerződés lehetőséget nyújt az államnak arra, hogy bérbe adja a területet, így az Álom Sziget végezheti el a felújítást. A bérbeadásról azonban még nem tárgyaltak.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





