Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Év végén pörögnek fel a balatoni beruházások, de van egy kis gond

[2008.05.29. 09:51]

Négy Balaton-parti fejlesztést tervez az idei évben az SCD és a Quinlan Private Golub (QPG). Ebből a legelőrehaladottabb állapotban a siófoki kempingberuházás van: ezzel kapcsolatban az önkormányzat már jóváhagyta az előzetes beépítési terveket. Készülhetnek tehát a kivitelezési tervek, s ezután megkaphatják az építési engedélyt is. Az építkezés már szeptemberben elkezdődhet – derült ki a Napi Gazdaság mai cikkéből.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A badacsonyi szállodaépítésnél ugyanakkor még az engedélyezés előtti régészeti feltárásnál tartanak, mely június végén zárul le, de a Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium vizsgálja a tervezett szálloda műemléki környezetre gyakorolt hatását is. Mindamellett, ha semmi nem jön közbe, akkor még az idén lerakják a szálloda alapkövét.

A balatonszemesi szállodafejlesztéshez szükséges helyi építési szabályzat módosítását már áprilisban jóváhagyta a helyi önkormányzat, így legkésőbb a negyedik negyedévben Balatonszemesen is elindulhat a beruházás.

Ugyanakkor problémák mutatkoznak a Balatonalmádiba tervezett üdülőközpont esetében: a helyi önkormányzati közgyűlés ugyanis újragondolta az építkezéshez szükséges ingatlanterület besorolását. Erre azért került sor, mivel az SCD behozta új partnernek a fejlesztésbe a QPG-t, így újra szerződést kellett volna kötnie a projektvállalkozással a városnak. Az önkormányzat azonban még nem döntött a terület besorolásáról.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek