|
3 szintes tömbök a kertvárosban: a lakók tilatkoznak
[2008.05.28. 13:27]
Sopron egy zöldövezeti, családi házas környékére 3 szintes tömböket szeretnének felhúzni két telken. Az itt lakók féltik a környéküket, hogy az elveszíti családi házas jellegét, ráadásul attól tartanak, hogy a házak értéke is zuhanni fog. Az építkezés terve még csak kezdeti szakaszban jár, így a tiltakozók látnak esélyt a győzelemre.
Mint Gajdos József, a demonstráció szervezője a Kisalföldnek elmondta: tartanak attól, hogy a zöldövezeti, családi házas környék képe megváltozik. A lap cikkéből kiderül, hogy a közelmúltban az Ady Endre út 46. szám alatt is megépítettek egy 3 szintes társasházat, s az ottani lakók is tiltakoznak, hogy közvetlen közelükbe egy hasonló méretű építmény kerüljön.
A demonstrációra egyébként meghívták a településrész önkormányzati képviselőjét is. A véleményeket jegyzőkönyvben rögzítik, amit eljuttatnak a polgármesteri hivatalba, s reménykednek a sikerben. A lap úgy tudja, hogy a beépítésről egyelőre csak tanulmányterv született, ami a sarki ház kertjét és természetszerűleg a mellette lévő családi házat is érintené. A polgármesteri hivatal jelezte, hogy az adott területre még nem érkezett építési engedély iránti kérelem. Amennyiben viszont erre is sor kerül, az építési törvény és a környezetbe illeszkedés alapján fogják elbírálni a projekt sorsát.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





