Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Harmadszor bontják az új utat: rejtélyes közműépítések Sopronban

[2008.05.27. 15:43]

Sok az olyan utca Sopronban, ahol egymás után sorban, többször is felbontják az aszfaltot a közművek építése miatt. Ezek a munkálatok olykor olyan gyorsan követik egymást, hogy az előző aszfaltréteg még ki sem hűlt, máris kerül elő az aszfaltvágó. Így történt ez legutóbb az Ikva soron is – olvasható a Kisalföld cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A lakók alapvetően azt nem értik, hogy miért nem lehet egyszerre végezni az összes közműmunkálatot? Ennek kapcsán a lap megkérdezte Csejtei Imrét, a Betonút Zrt. projektvezetőjét, aki ezt azzal magyarázta: kivitelezőként olyan feltétellel végezhetik csak a szennyvíz- és esőcsatornaépítést, hogy a munka befejeztével helyre kell állítanunk az adott útszakaszt. A közművek egyeztetése pedig az önkormányzat feladata lenne, s Csejtei úgy vélte, hogy a kérdésre a városházán bizonyára kézzelfoghatóbb magyarázatot tudnak adni.

Kerekes Attila, a beruházási csoport vezetője kifejtette, hogy ideiglenesen csak egy vékonyabb aszfaltréteget helyeznek el két közműépítés között az úton, a lakók érdekében. A példában szereplő utca egyébként annyira szűk, hogy egyszerre nem tudtak volna dolgozni a csatorna- és a gázvezeték-építők, ráadásul a két munkafolyamat között a közlekedést is biztosítani kellett. Amint minden munkával végeznek, úgy a végleges aszfaltréteg is felkerül az útra.

Mindenesetre a lap kiszámította, hogy 1 köbméter aszfalt 40 ezer forint, amiből 4 méteres szélességű úton két métert tudnak leaszfaltozni. Így egy 20 méteres szakasz 400 ezer forintba kerül. Bontásnál ehhez persze hozzájön még az élő és gépi munka költsége, a szeméttelepre (!) való elszállítás és az újbóli aszfaltozás.

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Önt melyik januárban hatályba lépő 2009-es adóváltoztatás érinti a legjobban?
Az evásokat is terheli már a bizonylatolási kötelezettség
Az evás vállalkozóknak is fizetniük kell már a cégautó-adót
A 62. életévüket be nem töltöttek már nem jogosultak a 13. havi nyugellátásra
Eltörölték az örökösödési illetéket 20 millió Ft-ig
Évi 3,4 millió Ft-ig 30%-os kedvezmény jár az ingatlan-átruházásból származó jövedelem után
A házipéntár napi készpénz-záró állomány maximális napi átlaga nem haladhatja meg az előző üzleti év összes bevételének 1,2 százalékát
Nem kell helyi adót fizetnie azoknak a civil szervezeteknek, akiknek az előző évben nem volt jövedelme
A közüzemi fogyasztóknak értékesített szén után ezer kilogrammonként 2040 forint energiaadót kell fizetni
8%-os különadót kell az államnak fizetniük a nagy energiaellátó és - kereskedő cégeknek