|
Folytatni fogják a Duna korzót
[2008.05.26. 14:15]
Még a Dunapart Rezidencia építésének megkezdésekor fogalmazódott meg a terv, hogy egy korzóval kötnék össze a két nagy győri Mosoni-Duna-hidat, mely elhaladna az épület előtt is. Annak fejlesztője elkészítette, amit vállalt, az épület mellett már kész a sétány, a városra vár viszont a feladat, hogy folytassa a korzó építését.
A sétány a Dunakapu tér Teleki utcai sarkától a rezidencia mellett elhaladva egészen a Széchenyi hídig tartana – mondta el a Kisalföldnek nyilatkozva Somogyi Tivadar, a város alpolgármestere. A Dunapart Rezidencia építtetője elkészítette a szépen parkosított, füvesített, megfelelő világítással ellátott területet.
A város tervei szerint az épület és a Teleki utca közötti részen jó lenne kialakítani egy olyan zöld sávot, amelyen idősek, gyerekek egyaránt tudnának sétálni, illetve egy-egy padon megpihenni. Jelenleg tart a területre a rendezési terv módosítása – derült ki a polgármester szavaiból. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy az ezen a szakaszon található magántulajdonú telkek az önkormányzat birtokába kerülhessenek, hiszen csak így tudnánk itt megépíteni a korzó folytatását. Amennyiben minden a tervek szerint halad az építkezéssel, akkor az év végéig át is adják majd a sétányt a győrieknek.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





