|
250 ezer forintig lehetünk tulajdonosok az aranyat tojó állami cégekben!
Körvonalazódnak a cégek
[2008.05.26. 13:10]
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök alig negyed éve hirdette meg az Új Tulajdonosi Programot, mára pedig körvonalazódni látszik, milyen értékhatárral, és mely állami cégek részvényei lesznek tőzsdén jegyezhetők. A programról szakértőket faggattunk.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök február elején hirdette meg az Új Tulajdonosi Programot, a bejelentést pedig azonnal intenzív egyeztetőmunka követte. A miniszterelnök által felkért gazdasági szakemberekből álló Új Tulajdonosi Program Tanács április végére készítette el javaslatait, amelyek alapján a kormány május elején hozott döntést. A kabinet meghatározta a kedvezmények fő kereteit, valamint a program első és második szakaszában érintett, száz százalékban, vagy közel száz százalékban állami tulajdonban lévő cégek körét is.
Autópálya és ingatlan Az első két vagyonelem − az Állami Autópályakezelő Zrt., valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által összeállított ingatlanportfólió − várhatóan már a jövő év első negyedévében lesz jegyezhető. A tervek szerint a következő értékesítési körben kerülhet sor a regionális vízművek, a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta Zrt. és a Magyar Villamos Művek Zrt. szétválasztása után létrejövő két társaság programba történő bevonására − tudtuk meg a konkrétumokat a Kormányszóvivői Irodától. A kisbefektetők egy meghatározott értékhatárig lesznek jogosultak kedvezményes részvényjegyzésre: az előzetes számítások alapján az értékhatárt várhatóan 250 ezer forintnál húzzák majd meg. A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint azonban arra is lesz lehetőség, hogy valaki a meghatározott értékhatárt meghaladó mértékben jegyezzen a részvényekből. Ebben az esetben már csak a piaci árnak megfelelően jegyezhetőek a részvények, kedvezményeket pedig nem lehet érvényesíteni. ![]()
Meg nem mondtam, hogy bontott csirkét hozzál?
Grafika: Lajos BélaTőzsdén nincs pardon „Az Új Tulajdonosi Program hatása közvetlenül azoknál a vállalatoknál jelentkezik majd, amelyek bekerülnek a programba. Az érintett cégek nagy változás előtt állnak, hiszen az állami tulajdonú cégből tőzsdén jegyzett vállalatokká válnak: noha az állami többségi tulajdon megmarad, üzleti körülmények között kell majd működniük. Ezen cégeknek már csak emiatt is sokkal átláthatóbban, fegyelmezettebben kell majd gazdálkodniuk” − hangsúlyozza Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Akar szerint a lakosság reakciója, az érdeklődés valós szintje csak akkor lesz mérhető, amikor megjelenik a konkrét kínálat és megtörténnek a jegyzések. „Jobb esetben néhány százezer befektetőre lehet majd számítani, jellemzően magyar magánszemélyekre. Ma a megtakarítók döntő többsége megáll a bankbefektetésnél, a tőzsdével már nem próbálkozik. Ez a konstrukció viszont szélesebb rétegeknek is lehetővé teszi a részvényvásárlást, és viszonylag alacsony lesz a kockázata. Vonzók lehetnek az ingatlanportfóliós részvények is: a portfóliót várhatóan a kincstári tulajdonban lévő ingatlanokból, illetve olyan állami tulajdonú cégek ingatlanjaiból válogatják össze, amelyek stabilak, nincsenek hiteleik. Az így létrejövő ingatlankezelő, ingatlanhasznosító társaság részvényei sokakat érdekelhetnek, hiszen az ingatlan mindig is kedvelt befektetési forma volt hazánkban.” Mindörökké ingatlan Ötéves terv
A programban részt vevők kedvezményeket is érvényesíthetnek majd: a meghatározott értékhatárig a tulajdonos árfolyamnyereségadó-mentességre lesz jogosult, feltéve, hogy öt évnél hosszabb ideig birtokolja a részvényeket. Amennyiben valaki az első három évben nem adja el a részvényeket, minden tizedik részvénye után egy részvény kibocsátáskori árának megfelelő kedvezményben részesül.
Jegyzéskor részletfizetési kedvezményt is igénybe vehet a befektető, csupán a részvény értékének 10 százalékát kell befizetnie induláskor, a maradék 90 százalékot három év alatt, részletekben, kamatmentesen fizetheti meg. Ha a befektető úgy dönt, a kibocsátást követő másfél éven belül a kibocsátáskori áron eladhatja az államnak a jegyzett részvényeket, így a „visszavásárlási garancia” révén biztosan hozzájuthat a befektetett tőkéjéhez. Az értékpapírszámla-vezetés havi díja a tervek szerint szintén költségmentes lesz. Nagy Kálmán szerint most, hogy a lakosság erején felül eladósodik, és egyre nagyobb teret hódítanak a kockázatos jenhitelek, mindenképpen fontos lenne, hogy megváltozzon a pénzügyi szemlélet, előtérbe kerüljenek a megtakarítások és az öngondoskodás. Ebből a szempontból Nagy Kálmán is ingatlanportfólióban rejlő lehetőségeket emeli ki: „Az ingatlan jól kézzelfogható, mindenki számára érthető befektetés. Egy jól strukturált állami ingatlanalapra pedig lehet keresletet generálni.” Szabó E.
h i r d e t é s Kapcsolódó cikkek: Ajánlott linkek: |





