|
Kínkeservesen, de sikerült végre átadni az elkerülő utat
[2008.05.23. 16:03]
A múlt hét pénteken végre átadták a forgalomnak az észak-balatoni főút Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt elkerülő szakaszát. Az átadás már egy éve húzódott, de az utat még így sem sikerült megfelelő állapota hozni.
A múlt hét pénteke óta a Balaton északi partján utazóknak nem muszáj keresztülhajtaniuk a három településen: a 71-es főútról ugyanis egy 17,3 kilométeres elkerülő útra lehet letérni. A 710-es út révén gyorsul a közlekedés a Balaton északi oldalán, miközben csillapodik a forgalom az érintett településeken.
Az út elkészülte azonban közel egy évet váratott magára. az eredeti tervek még augusztusi átadásról szóltak, ezt azonban megakadályozta, hogy a fővállalkozó és az alvállalkozók között vita alakult ki, mely 600 millió forintról szólt. Ez pedig jelentősen lassította a munkálatokat, ugyanis az alvállalkozók elbarikádozták az építkezést és még kisebb verekedésre is sor került a cégek biztonsági őrei között. Végül aztán decemberre elkészültek az úttal, de sok hiányosság mellett, így azt mostanáig nem lehetett átadni. Az MTV híradója arról számolt be, hogy még most sincs még megfelelő állapotban az út, így például az eső-elvezető csatornák egyes szakaszokon még nincsenek befejezve. Ezzel együtt is lehet azonban használni az utat, sőt a kamionokat már ki is tiltották a párhuzamos 71-esről – számolt be az Index.
Ajánlott linkek:
Kapcsolódó cikkek: h i r d e t é s
|





