Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Célegyenesben a haláladó eltörlése

[2008.05.23. 13:46]

Megállapodásközeli állapotba jutott az örökösödési illeték részleges eltörlése – jelezte valamennyi parlamenti párt képviselője a csütörtöki egyeztetést követően. Az elképzelés szerint 18 millió forint alatt nem kellene örökösödési illetéket fizetniük a közeli hozzátartozóknak. Dávid Ibolya, az MDF elnöke jelezte: akár már a jövő héten benyújthatják a módosító javaslatot.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A Fidesz és az MDF között abban egyetértés mutatkozik, hogy az adómentesség értékhatára 18 millió forint legyen közeli hozzátartozó esetén, annak kapcsán azonban még eltérnek a vélemények, hogy az ezt meghaladó érték esetén hány százalékot kelljen fizetni. Nyitott volna egyébként a kompromisszumra az SZDSZ is, míg az MSZP csak az őszi adótörvények ismeretében szeretne állást foglalni.

A jelenlegi elképzelés szerint a le- és felmenő rokonoknak, testvéreknek és házastársaknak 18 millió forintnál lenne az illetékmentesség határa. Nem közeli rokonoknak, illetve 18 millió forint felett viszont 10 százalékos illetéket kellene fizetni az örökölt vagyon után.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
Szavazás
A válság ideje alatt Ön szerint érdemes ingatlant venni?
Igen, mert már csökkent a használt lakások kínálati ára
Igen, mert jövőre már áremelkedés lesz a források drágulása miatt
Igen, mert a tőkepiaccal ellentétben, az ingatlan mindig stabil befektetés
Igen, de nem tudok hitelhez jutni a banki túlbiztosítás miatt
Nem, mert megszűnt a 0%-os önrész, és adóstárs is kell már hitelfelvételkor
Nem, mert a svájci frank hitel felfüggesztésével, drágább lett a törlesztés
Még nem. Kivárok